Feléljük, amit megspóroltunk

koronavírus piac
Pozsony |

A járvány miatt az elmúlt hónapokat a lakosság nagy része gyakorlatilag házi őrizetben töltötte, megfosztva csaknem minden korábbi kikapcsolódási lehetőségtől. Hogyan befolyásolta mindez a költekezésünket?

A járvány tavaly márciusi megjelenése óta, vagyis az elmúlt több mint egy évben rengeteg olyan szigorítással kellett szembenéznünk, amelyek miatt hosszabb-rövidebb időre csaknem minden szórakozási lehetőségnek búcsút inthettünk. Az idei első negyedévet a lakosság gyakorlatilag házi őrizetben töltötte. Mindez a pénztárcánkon is nyomot hagyott: míg egyes termékekre és szolgáltatásokra jóval kevesebbet költöttünk az egy évvel korábbinál, több mindenen a járvány idején sem spóroltunk.

„Tavaly ugyan több olyan időszak is volt, amikor enyhítettek a járványügyi szabályokon, nyáron például egészen szabadon utazhattunk, a folyamatos szigorítások azonban így is az üdülésre és utazásra fordított kiadásokon látszottak meg a legjobban. Míg a járvány kitörése előtt, 2019-ben üdülésre, éttermekre, szállodára, utazásra és kultúrára a kiadásaink csaknem 25 százalékát fordítottuk, idén ez 20 százalékra esett vissza”

– mondta el lapunknak Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője.

Amit azonban megspóroltunk az utazáson, azt elköltöttük másutt. „A járvány idején megugrott az élelmiszerekre fordított összeg. Míg korábban a kiadásaink 17 százalékát fordítottuk élelmiszer-vásárlásra, most ez 21 százalék körül mozog. Többet költöttünk alkoholra és cigarettára is. Ezek a kiadásaink csaknem 6 százalékát teszik ki” – tette hozzá Buchláková. Számításai szerint egy átlagos – két felnőttből és két gyerekből álló – család havonta átlagosan több mint 330 eurót költ élelmiszerekre. „Míg öt évvel ezelőtt havonta fejenként átlagosan 67 eurót költöttünk élelmiszerre, manapság ez 80 euró körül mozog.

koronavírus piac

Az árak magasabbak, mint a szomszédos országokban, és az alacsony bérek miatt uniós szinten csak a romániai családok bevételeiből hasít ki nagyobb összeget az élelmiszer-vásárlás, mint nálunk. Míg Romániában a kiadások nagyjából 25 százalékát fordítják élelmiszerre, Szlovákiában ez 21 százalék – az uniós átlag 13 százalék körül mozog. Emellett a rezsiköltségek nálunk nagyjából a kiadásaink negyedét teszik ki.

„Az energiaárak év eleji csökkenésének köszönhetően idén ugyan valamivel kevesebbet költünk a lakhatásra, mint tavaly, de ez csak átmeneti állapot. Az energiahordozók világpiaci árának növekedése miatt jövőre újabb drágulásra számíthatnak az energiaszolgáltatók ügyfelei is”

– állítja Buchláková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?