Fejek fognak hullani a Smerben

Pozsony |

<p>A Smer decemberi közgyűlésén a legfelsőbb szinten is várhatók változások - árulta el ma Robert Fico, a párt elnöke a Rádió Expres-nek adott interjú során.</p>

A személyi változások a párt elnökségét és az alelnököket is érintik majd - mondta el Fico. Hogy pontosan kit készülnek lecserélni, a pártelnök nem konkretizálta. Hogy a változás a belügyminiszteri posztot is érinteni fogja-e, Fico nem mondta meg. Kaliňák, akit a valaha volt egyik legjobb belügyminiszternek nevezett, ugyanakkor továbbra is élvezi a kormányfő bizalmát. "Amíg nem lesznek bizonyítékok (ellene), nem fogok lépni" - mondta Fico. A miniszterelnök a rádióműsorban elmondta: a Smer feljelentést tett Renáta Kolenčíková, a párt volt nyitrai kerületi titkára ellen. Fico szerint Kolenčíková valótlanságokat állított a pártról és annak több tisztviselőjéről. "A miniszterünket mégsem hagyhatjuk pofozni" - fogalmazott Fico utalva a nepotizmussal vádolt Ján Richterre. A kormányfő elmondta: nem lát problémát abban, hogy smeres tisztviselők előszeretettel juttatják magas pozíciókba a rokonaikat. "Miért ne dolgozhatna valaki a megyei hivatalnál, aki történetesen egy miniszter fia? Akkor hozzunk törvényt arról, hogy ezek az emberek sehol sem dolgozhatnak" - mondta Fico. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?