Fehér és kék borítékok lesznek az őszi összevont választáson

Kevesen járulnak az urnákhoz Gömörben

Az őszi összevont helyi önkormányzati és megyei választáson fehér, illetve kék borítékot is kap a választó.

A helyi képviselő-jelöltekre és a polgármesterjelöltre leadott voksokat a fehér borítékba kell tenni, a megyei képviselőjelöltekre és a megyei elnökre leadott voksokat pedig a kék borítékba. Ezután a borítékot a színének megfelelően a fehér, illetve a kék urnába dobni. Ha a választó nem a megfelelő urnába dobja, a szavazata érvénytelen lesz – figyelmeztetett a belügyminisztérium.

A helyi önkormányzati képviselőjelöltek listáján annyi jelölt sorszámát lehet bekarikázni, ahány képviselőt az adott szavazókörben választanak. A szám fel lesz tüntetve a szavazólapon is. A polgármesterjelöltek közül csak egyet lehet karikázni. Ezt a két szavazólapot fehér borítékba kell tenni. Pozsonyban (Bratislava) és Kassán (Košice) összesen négy szavazólap lesz az önkormányzati választáson, a főpolgármester-jelöltek és a városi közgyűlésbe pályázó jelöltek listájának bal szélén szürke sáv lesz látható.

 A megyeelnökjelöltek listáján egy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. A megyei képviselőjelöltek listáján pedig annyi jelölt sorszámát karikázhatja be a választó, ahány képviselőt az adott választókörzetben választanak. A szám fel lesz tüntetve a szavazólapon is. Ezeken a szavazólistákon kék sáv lesz, és ezeket a kék borítékba kell tenni.

Ezt követően a fehér borítékok a fehér urnába, a kéket a kékbe dobja a választó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?