Fegyveres nem tanúskodott

Pozsony. Kulcsfontosságú tanú vallomása nélkül folytatódott a bírósági tárgyalás az úgynevezett oltárképügyben, melynek főszereplője Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató. Fegyveres Oszkár most sem jelent meg a III. Pozsonyi Kerületi Bíróságon – ezúttal betegségre hivatkozva.

Pozsony. Kulcsfontosságú tanú vallomása nélkül folytatódott a bírósági tárgyalás az úgynevezett oltárképügyben, melynek főszereplője Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató. Fegyveres Oszkár most sem jelent meg a III. Pozsonyi Kerületi Bíróságon – ezúttal betegségre hivatkozva. Iveta Hlavoňová, a szenátus elnöke kijelentette: a tanút a következő tárgyalásra újra beidézik, mivel a bíróság igényt tart vallomására. Fegyveres ifjabb Michal Kováč elrablásának koronatanúja, és kilenc évi bujkálás után a közelmúltban tért vissza Svájcból – megváltoztatva külsejét és személyazonosságát. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: önszántából esett át a változáson, a rendőrség soha nem iktatta be a védett koronatanúk programjába. Új személyiségéről csak annyit tudni, hogy vezetékneve G betűvel kezdődik. Jelenleg a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányságon dolgozik. Nem tudni, mikor és hogyan fedi fel arcát a bíróság előtt, illetve hogyan fog úgy tanúvallomást tenni, hogy esetleg külsejét továbbra is homály fedje. A tárgyalást december 17-re napolták el. (dem,t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?