Februárra tervezik a befejezést

Bokréta-ünnepet tartottak az élményfürdő építői a múlt pénteken az esztergomi Prímás-szigeten. A bokrétát – egy gyönyörű virágcsokrot – kitűzték az épület legmagasabb pontjára, jelezve ezzel, hogy a kivitelezők már túl vannak a munka nehezén, most már csak a „csinosítás” van hátra.

Fekete Gábor, a kivitelező cég, a Con-tur Bau létesítményfelelőse elmondta, sokféle szakma képviselőivel találkoznak majd az elkövetkező időben, sok munka vár még rájuk, de a szerkezeti elemek már készen állnak. Ha az idő engedi, a burkolásokat is elkezdik hamarosan – folytatta a szerkezetépítő mérnök –, ezután következik az épület teljes befedése. November elején már jöhet a hideg, a fedett épületben tudják majd folytatni a munkát a fagyok ellenére is. Jelenleg 150 munkás dolgozik az építkezésen, a munkálatok még az ünnepség perceiben sem álltak meg, csak abban az épületrészben nem dolgoztak, ahol a rendezvény zajlott – tájékoztatta lapunkat Fekete Gábor.

Az épület érdekessége, hogy a hatalmas betontömbök, oszlopok, szerkezeti elemek közt egy sincs, ami függőlegesen állna, a Finta-stúdió tervezői előnyben részesítették a döntött, a ferde síkokat.Az érkező vendégeket hangulatos zenével fogadták: „Jaj, úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó!” – szólt a hangszórókból és a díszvendégeket is egy homokkal leszórt, napernyővel ékesített „plázson” ültették le, csinos fehér műanyag strandszékekre. A vidám hangulat adott volt tehát, az építők nevében szóló Fekete Gábor úr is bizakodónak tűnt, és reményének adott hangot, hogy a február végi határidőre elkészül a fürdő. A számok így is elképesztő teljesítményről arulkodnak: 7000 m2-nyi felület, 700 tonna betonacél, több ezer tonna beton, 3000 m2 medenceburkolat készült el.

Pintér Ferenc a Contur-Bau vezérigazgatója ezt az ünnepet a Mária-Valéria híd szerkezeti átadásához hasonlította, amikor is átgurítottak egy hordót a két part között. Ezúttal is ez történik, csak itt nem vízszintesen, hanem függőlegesen építkeztek -– ogalmazott a vezérigazgató, majd így folytatta: így a hordógurítás is körülményes lenne, ezt helyettesíti a bokréta. A várost dicséret illeti, mert volt bátorsága ahhoz, hogy belevágjon ebbe az építkezésbe -– mondta Pintér úr. Most csak a szerkezetépítés ért véget, de a lebilincselő méretek ellenére nemcsak azt végezték el, ami látszik. A Duna közelsége miatt komoly alapot kellett építeni mindehhez. Megnyugtatta a vezérigazgató a kétkedőket, hogy a közműveket egy biztonságos, új technológiával irányított fúrással fogják áthozni a Duna alatt.

Finta József a Finta-stúdió vezetője arról beszélt, hogy az építészet egy nemes játék, amit igazán csak a gyerekek és azok az építészek tudnak, akik nem vesztették el ezt a képességüket. A megrendelő Esztergom városának köszöni, hogy engedte ezt a nemes játékot játszani. Ez a történelmi környezet egyben olyan kötelezettséget is jelent, hogy csak ehhez méltó házat építhettek. Amit a kivitelezők eddig csináltak, az példás -–mondta a tervező. Reméljük, ez a befejezésnél is így lesz, és ez az épület életindukció lesz a városnak, hiszen a cél az, hogy Esztergom igazi turisztikai központ legyen. Ebben a fürdő nagyon induktív pont lehet -–fogalmazott Finta József.

Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere ezt mondta: Ezúttal nem taglalom nagy ívű terveinket, majd tapsra buzdította a jelenlévőket, így köszönve meg az építők és a tervezők munkáját, és megköszönte azt is, hogy az építkezés idején vigyáztak Esztergom tisztaságára, csöndjére. Az építők kedves gesztusként munkaruhákat osztottak szét a város vezetőinek, és azoknak a munkatársaknak, akikkel kapcsolatban álltak az eddigi építkezés folyamán. Az ünnepséget állófogadás zárta, ahol pezsgővel koccintottak a jelenlévők az építkezés sikerére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?