Februárban megjelenik az új Suzuki

Pénteken kezdi meg a Magyar Suzuki Rt. a második generációs Swift modellek sorozatgyártását Esztergomban a tavaly létesített új gyáregységben.
Az új Suzuki február végén, március elején jelenik meg a magyar márkakereskedőknél.

Pénteken kezdi meg a Magyar Suzuki Rt. a második generációs Swift modellek sorozatgyártását Esztergomban a tavaly létesített új gyáregységben.

Az új Suzuki február végén, március elején jelenik meg a magyar márkakereskedőknél. Az új modellek gyártását megelőzően decemberben leállították a Wagon R+ autók gyártását, így idén a 80 ezer Swift mellett 60 ezer Ignis készül a magyarországi gyárban. A tavalyi 95 ezer gépjármű helyett idén tehát 140 ezer autó gyártását tervezik az üzemben, ám idén újabb 40 milliárd forintos beruházást valósít meg a cég, hogy az év végére elérje a 200 ezres kapacitást, melyre azért van szükség, mert decemberben kezdi a FIAT-tal közösen fejlesztett autó próbagyártását. Az elmúlt évben 60 milliárd forintot fordítottak üzembővítésre, ennek keretében egyebek között 250 új hegesztőrobotot is telepítettek.

A Magyar Suzuki Rt. 300 milliárd forintos árbevételt tervez erre az évre. Az új Swiftet Magyarország és Japán mellett Kínában és Indiában gyártja a cég, s a tervek szerint a világpiacon idén 250 ezret akarnak belőle értékesíteni. Tavaly a társaság világméretekben közel kétmillió autót gyártott, értékesítése pedig 12 százalékkal, 1,87 millió darabra nőtt. (KGY)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?