Faliújságtender Jahnátek-módra

Pozsony |

<p>Szokatlan állásinterjúk alapján kerültek a földművelésügyi tárcánál vezető pozíciókba Ľubomír Jahnátek miniszter rokonai. Jahnátek azt állította, hogy mindegyikük hagyományos pályázaton nyert; azt viszont heteken át titkolta, hogy a megüresedett helyekre csak az ismerősei jelentkeztek.</p>

Az álláshirdetéseket ugyanis csak a tárca belső kommunikációjára szolgáló, zárt internetes oldalon hozták nyilvánosságra, s ehhez csak a minisztérium alkalmazottjainak van hozzáférése. Ez hasonló eset, mint amikor 2008-ban Marián Janušek, az SNS egykori építésügyi minisztere a tárca egyik zárt folyosóján levő faliújságán hirdetett meg egy 3,6 milliárd koronás (120 millió euró) tendert. A földművelésügyi tárca intranetén hat megüresedett helyre írtak ki pályázatot, hat ember jelentkezett, mindegyikük megkapta az állást. Így került vezető funkcióba Jahnátek unokaöccse, Lukáš Peško; unokahúga, Petra Bohunová; illetve szülőfalujának, Komjátnak (Komjatice) több lakosa. Jahnátek rokonai és ismerősei már a pályázatok meghirdetése előtt a szóban forgó posztokon dolgoztak, megbízott munkaerőként, a pályáztatást a törvény írja elő. Tegnap kiderült az is, hogy Jahnátek ismerősei nemcsak a minisztériumában dolgoznak. A Nový čas bulvárlap kikutatta, hogy a miniszter 30 éves fia, Andrej egy félig állami cég alkalmazottja. A vállalat létrehozását maga Jahnátek javasolta a kormánynak. Konkrétan a Szlovák Atomenergia-ipari Társaságról (JESS) van szó, melynek 51 százalékos részvényese az állam, a részvények 49%-át pedig stratégiai partnerként a cseh ČEZ energiaipari társaság birtokolja. „Határozottan elutasítom, hogy bármilyen módon befolyásoltam volna fiam alkalmazását a cégben” – mondta Jahnátek. Fia nem kíván a sajtóval kommunikálni. Jahnátek ismerőseinek és családtagjainak egyébként évek óta jó sora van, főleg akkor, ha a családfő kormánytag. Robert Fico első megbízatási idejében, amikor Jahnátek gazdasági miniszter volt, a Transpetrol felügyelőtanácsába került Viliam Križan, Jahnátek lányának akkori barátja. Egy évvel később, 2009-ben összeházasodtak. Pavel Nechala, a Transparency International szervezet munkatársa szerint nagyon sok állami intézményben hirdetnek meg úgymond testre szabott pályázatokat. „Ez már jól bevált gyakorlat” – mondta Nechala, hozzátéve: míg a tenderekre szigorú megszorítások vonatkoznak, s meghirdetésüket törvény szabályozza, az állami posztokat ilyen szigorúan nem szabályozzák, az előírások tehát könnyen megkerülhetők. (dem) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?