Közélet

Ezer traktorral készülnek a gazdák Pozsonyba

Pozsony | Február 19-én újra Pozsonyban akarnak tüntetni az elégedetlen gazdák, akik már előző nap útnak indulnak, és három irányból tervezik megközelíteni a fővárost.
TASR

2019. február 6. 15:00

Patrik Magdoško (középen) - TASR-felvétel

Ezt Patrik Magdoško, a Mezőgazdászok Kezdeményezésének tagja közölte szerdán a TASR hírügynökséggel, hozzátéve: a gazdák az előzetes becslés szerint mintegy ezer traktorral, erdészeti géppel és más járművel érkeznek Pozsonyba, ahol a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés tüntetésén is részt akarnak venni.

Magdoško elmondása szerint a gazdák február 19-én Brüsszelben is tüntetni fognak, ahová szintén traktorokkal érkeznek. „Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy elnyomják a szlovák gazdákat” – fűzte hozzá.

Magdoško ezt még azelőtt jelentette be, hogy találkozott volna Milan Lučanský rendőrfőkapitánnyal, akit a tüntetés céljairól akart tájékoztatni. Ezen kívül büntetőfeljelentést tett különösen súlyos bűncselekmény gyanújával, amely egy Somorján dolgozó gazda halálával van összefüggésben. Az aktivista szerint ezt az embert két hónapon keresztül fenyegették, és otthon arról beszélt, hogy fél a telekmaffiától.

Miután találkozott Lučanskýval, Magdoško kijelentette: a rendőrfőnök figyelmeztette őt, hogy nem engedheti be a gazdákat a pozsonyi körgyűrű építésével összefüggő forgalomkorlátozások miatt, de a tüntetők ennek ellenére is be akarnak vonulni a fővárosba.

Az aktivista szerint a tüntetésen indítványozni fogják egy parlamenti ülés összehívását, amelynek egyedüli témája a szlovák mezőgazdaság katasztrofális állapota lenne. Követelni fogják továbbá a koalíciós szerződés megnyitását, melybe a gazdák szerint bele kellene foglalni a birtokrendezési megoldásokat, a talaj-, erdő- és vízvédelmi intézkedéseket, a támogatások felső határértékének megállapítását, illetve a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén tapasztalható korrupció megállítását.

A kis és közepes termelők legutóbb 2018 júniusában vonultak be traktoraikkal Pozsonyba. Akkor Andrej Kiska államfő és Andrej Danko (SNS) házelnök fogadta őket. Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy az ún. kassai (Košice) felhívás követeléseinek nagy részét már teljesítették. Ez utóbbit az elégedetlen gazdák és aktivisták 2018 áprilisában fogadták el Kassán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Emelkedik az adóalap adómentes része

Jövőre 370 euróra emelkedik a gyermekgondozási segély

Az AB elnöke felszólította a képviselőket, hogy válasszák meg a jelölteket

Már a szlovákiai pékek is megemelnék az áraikat

Ákos koncert és DAC mérkőzés a Csallóközi vásárban

Színes koncertkínálat a fővárosban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?