Pozsony. A mostani az utolsó érezhetőbb áremelés – nyilatkozta tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában Mikuláš Dzurinda. A kormányfő hangsúlyozta, egyes árrendezések kérdéséről nem a kormány, hanem az árszabályozási hivatalok döntöttek.
Ez volt az utolsó nagy áremelés?
Pozsony. A mostani az utolsó érezhetőbb áremelés – nyilatkozta tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában Mikuláš Dzurinda. A kormányfő hangsúlyozta, egyes árrendezések kérdéséről nem a kormány, hanem az árszabályozási hivatalok döntöttek. Igaz, a kabinet is felvállalja azok határozatait, ha a döntésekért nem is terheli felelősség. Dzurinda emlékeztetett: nemcsak az árak nőnek, hanem a kormány a természetes és jogi személyek adóterheit is csökkenti. Bugár Béla parlamenti alelnök, az MKP vezetője elismerte, a reformok fájdalmasak, de türelemre intette a lakosságot. „Az MKP a reformok befejezését akarja, a meg nem kezdett reformokat pedig el kell indítani és be is kell fejezni” – mondta. Vladimír Mečiar szerint a mostani áremelések nem az utolsók. A HZDS elnöke kijelentését azzal indokolta, hogy az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium egyik, decemberben a kormány elé terjesztett dokumentuma alapján februártól az állami tulajdonú lakásokban száz százalékkal tervezik emelni a lakbért. Mečiar leszögezte, hogy Washington egy Irak elleni támadás esetén Szlovákia katonai támogatását is kérni fogja, ennek megszavazását a koalícióval együtt a HZDS is támogatja majd. (tasr, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.