Európa legszigorúbb marihuánaellenes törvénye

Pozsony. Csupa ellentmondás az igazságügyi minisztérium műhelyéből származó új büntető törvénykönyv tervezete. Például a kábítószer-fogyasztókra vonatkozó szigorú büntetések végeredményben a marihuána árának emelését eredményezik majd – állítja a Szabad Választás polgári szervezet.

Pozsony. Csupa ellentmondás az igazságügyi minisztérium műhelyéből származó új büntető törvénykönyv tervezete. Például a kábítószer-fogyasztókra vonatkozó szigorú büntetések végeredményben a marihuána árának emelését eredményezik majd – állítja a Szabad Választás polgári szervezet.

Ladislav Ďurkovič, a Szabad Választás tagja úgy véli, Daniel Lipšic félrevezeti a nyilvánosságot, és megpróbálja leplezni, hogy tárcája elkészítette Európa legszigorúbb marihuánaellenes törvényét.

„Azzal, hogy szigorítják a büntetéseket, nem oldanak meg semmit. A kábítószerpiac egészen más szabályok szerint működik. A szigorú büntetések nagyobb veszélyt jelentenek a forgalmazókra nézve, ezért megemelik a marihuána árát, ez pedig végső soron az alvilágnak jelent pluszbevételt – ezért még több forgalmazó lép a piacra. A tapasztalat világszerte bebizonyította, minél enyhébb büntetéseket vezetnek be, annál inkább csökken a kábítószer-használat. Az igazságügyi miniszter inkább Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettesre bízhatná a kábítószer elleni harcot, ő eddig úgy is nagyon kevesett tett a megelőzés terén” – nyilatkozta lapunknak Ďurkovič. Hozzátette: semmiképpen sem szorgalmazzák a marihuána legalizációját, csak a marihuánát szívók jogainak megsértése ellen harcolnak.

„Csak az kerülhet börtönbe, akinél nagyobb mennyiséget találnak, mint a megengedett napi adag. Azt egyelőre nem pontosították, mi a megengedett adag, ezt mindig a bíróság állapítja meg. Ugyanis ez a mennyiség mást jelent egy alkalmi marihuánaszívó és egy függő számára” – mondta lapunknak Richard Fides, az igazságügyi miniszter szóvivője.

„Elsődleges célunk, hogy fiatalok ne kerüljenek börtönbe csak azért, mert egyszer kipróbálták a füvet” – tette hozzá Ďurkovič. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?