Etikai kódexet kell kidolgozni az orvosok számára

kórház
Pozsony |

Az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt olyan helyzetbe kerülnek az orvosok, amilyenben még sosem voltak: előfordulhat, hogy az ő döntésükön fog múlni, melyik beteg marad életben, ez pedig rendkívüli teher, és morális-etikai kérdéseket vet fel – figyelmeztetett Ivan Humeník ügyvéd.

Humeník azt sürgeti, hogy az egészségügyi minisztérium sürgősen készítsen etikai útmutatót az orvosok számára. A TASR-nek azt mondta, egy-egy döntés most életet vagy halált jelent, és az orvos nem teheti meg, hogy például megszakítja egy kritikus állapotban levő beteg mesterséges lélegeztetését azért, hogy egy olyan beteget kapcsoljon a készülékre, akinek sokkal jobbak az esélyei a túlélésre.

„Rendkívül nehéz helyzet ez. Nem kényszeríthetjük az orvosokat az ítélőbíró szerepébe, amikor az ő döntésükön múlik egy beteg élete. Ha nincs etikai útmutató arról, hogyan kell eljárni ilyen helyzetekben, akkor az orvos magára marad a kételyeivel és félelmeivel, hogy esetleg rosszul döntött, ez pedig tisztességtelen vele szemben” – hangsúlyozta Humeník. Ilyen helyzetekben csak egy felsőbb szerv által kidolgozott jogi-etikai útmutató jelenthet megoldást. „Az egészségügyi minisztérium központi etikai bizottságának ezért egyértelmű ajánlásokat kell kidolgoznia arról, hogyan kell eljárni, ha nincs elég orvosi eszköz a betegek ellátására” – tette hozzá az ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?