Ételhulladék: szelektálással enyhítenék a környezetterhelést

kaja szemét

Szlovákiában hatalmas mennyiségű ételt dobnak ki az emberek. A környezetvédelmi minisztérium ezt is figyelembe véve szorgalmazza a hulladék szelektálását.

Mint ahogy arról a héten tájékoztattunk, egy szlovákiai lakos átlagosan 160 kilogramm ételt dob ki egy év alatt. A Free Food környezetvédő civil szervezet elemzései alapján Szlovákiában évente körülbelül 860 ezer tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. A szomszédos országokhoz képest kifejezetten rosszul állunk, hiszen a kétszer annyi lakossal rendelkező Magyarországon is ugyanennyi ételt pazarolnak el egy évben.

A problémát a környezetvédelmi minisztérium is tudatosítja. Szabó Mónika, a tárca sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, a következő években több intézkedést is terveznek, melyeknek köszönhetően lecsökkentenék a hatalmas mértékű pazarlást. „A biológiailag lebomló hulladék – ide tartozik a feleslegessé vált élelmiszer, a konyhákból és éttermekből származó hulladék – esetében első lépésként kötelezővé tettük az elkülönített gyűjtést. Idén februárban a kabinet elfogadta a 2019–2025-ös időszakra vonatkozó Hulladékkeletkezést Megelőző Programot, mely konkrét intézkedéseket javasol a vegyes hulladék csökkentésére. Ilyen például a mennyiségalapú gyűjtés kötelező bevezetése vagy a biohulladék házi és közösségi komposztálásának támogatása” – mondta Szabó Mónika.

A mennyiségalapú hulladékgyűjtés lényege, hogy mindenki annyit fizet, amennyi szemetet valójában produkál. Ha egy háztartás képes a minimumra csökkenteni a szemetét, lényegesen csökkenhet az általa fizetett díj is. „Szlovákia településeinek eddig mintegy 6 százalékában vezették csak be a mennyiségalapú szemétgyűjtést, a többiben átalánydíjat fizetnek a lakók, pedig ez kevésbé igazságos” – magyarázta a minisztérium sajtófelelőse.

A komposztálással kapcsolatban elmondta, hogy a minisztérium eddig 64,8 millió eurót költött komposztálótelepek építésére és egyéb fejlesztésekre. „A tárca a házi komposztálást is támogatta, 254 kérvényre 33 millió eurós vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá” – hangsúlyozta Szabó Mónika.

A tárca nemcsak a háztartások által előállított biohulladék mennyiségét csökkentené, hanem a vendéglátóipari egységeket is szabályozná: 2023-tól új jogszabállyal akarja megtiltani, hogy az éttermek, valamint a kis- és nagykereskedők hulladéklerakón tárolhassák a felesleges élelmiszert. Ezenfelül felvilágosító és oktatási kampányokkal igyekeznek felhívni a gyerekek és felnőttek figyelmét a hulladékmegelőzés fontosságára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?