Értelmetlennek tartják szakértők az antigénteszttel való folyamatos ellenőrzést

koronavírus kp

Az átoltottság és átfertőződés egyre nagyobb mértéke miatt az antigénteszttel történő vizsgálat szakértők szerint kezdi elveszíteni jelentőségét.

Már alig van olyan ember, aki ne esett volna át legalább egyszer a fertőzésen. Lényegében mindannyian rendelkezünk egyfajta alapimmunitással

– magyarázta Boris Klempa virológus, aki úgy gondolja, koronavírus-gyanús tünetek észlelése esetén felesleges elvégezni a gyorstesztet.

A pozitivitás gyakorisága olyan betegeknél, akik nyilvánvaló tüneteket produkálnak és PCR-pozitívak, de antigén-negatívak, azt mutatja, hogy a teszt hitelessége egyre kevésbé jelentős

– mondta Michal Palkovič, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) elnökhelyettese.

Klempa hozzátette, jelenleg a betegség megelőzi az antigéntesztet, korábban ennek ellenkezője volt az igaz.

Palkovič kiemelte, ez főként azért van így, mert az immunrendszer többször is találkozott a koronavírussal, és kialakított egy bizonyos fokú immunválaszt.

A Szlovák Infektológusok Társaságának elnöke, Pavol Jarčuška hangsúlyozta, kórházi kezelésre szoruló betegeknél továbbra is elvégzik majd az antigéntesztet, fiatal, illetve egészséges páciensek esetében azonban nem érzi feltétlenül szükségesnek az ilyesfajta ellenőrzést.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?