Éremgyűjtés, hipp-hopp

A Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület 1993-ban kezdte meg működését, történetük azonban jóval korábban kezdődött. Ékes bizonyítékot szolgáltat erre az a néhány fiatal, akik csetlő-botló tanoncokból mára, pergő-forgó táncta-nárokká váltak.

A Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület 1993-ban kezdte meg működését, történetük azonban jóval korábban kezdődött. Ékes bizonyítékot szolgáltat erre az a néhány fiatal, akik csetlő-botló tanoncokból mára, pergő-forgó táncta-nárokká váltak. Mint ahogy a felemelő dolgot művelő, lelkesedni és megtartani tudó közösségekre az oly jellemző, „Carmenék” is az évek során kinevelték az utánpótlást. Persze mindezt nem kis nehézségek árán tették, hiszen abban a sajátságos helyzetben vannak, hogy tevékenységük nem sorolható egyértelműen sem a sport, sem a művészet kategóriájába. Nos, akkor hova is? Mindkettőhöz, vagy egyikhez sem? Ez az a kérdés, amely a lehetséges szponzoroknak is rendre fejtörést okoz. Ezért-e, vagy másért, mindenesetre nincsenek sokan. A költségeknek azonban a csillagos ég sem szab határt, hiszen a tehetségüket megmutatni kívánó, táncparketten tündöklő csillagok öltöztetése, utaztatása nyeli a pénzt. Puksa Tiborné Dr. Nagy Margit, az egyesület elnöke azt mondja, az, hogy végül kiből lesz egy korunkbeli Frank Sinatra, vagy Ginger Rogers a tehetség mellett leginkább a családi háttértől, a kitartástól, a szorgalomtól függ. Minden-estre elszomorító, ha valaki kizárólag finanszírozási gondok miatt dobja el a tánccipőt. Azonban azt, hogy nagy baj nincs e téren, az jelzi, hogy az egyesület jelenleg közel tíz településen működtet csoportokat gyermek, junior és felnőtt korosztályokban. Nagyjából 150-200 főt táncoltatnak. A jelentkezőket nem szűrik meg, négy éves kortól bárki elkezdhet táncolni. Ebben a zsenge korban még az esztétikus testképzés kap nagyobb hangsúlyt, majd az iskolás kort elérve jön a balett, a dzsessz, az akrobatika, a divattáncok, végül pedig az átizzadt évek eredményeként fontolóra vehető a versenyzés lehetősége. Apropó eredmények! A „carmenesek” nem szégyenlősek, ha a díjak hazahozataláról van szó. Ezúttal a november 12-16-a között, Brémában megrendezett Hip-Hop Világbajnokságon értek el kiemelkedő eredményt. Férfi szólóban, 92 résztvevőből, Mika Péter a hatodik helyezést érte el; junior szólóban, a 87 indulóból Győri István a hetedik helyen végzett. A junior duó kategóriában, 84 versenyzőt a hátuk mögé szorítva, a hatodik helyet sikerült megszereznie Kaufmann Tímeának és Győri Istvánnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?