Enyhítenék a drogosok büntetését

mariska
Pozsony |

Valószínűleg pozitív hozadéka lenne, ha kisebb drogmennyiség birtoklása csak szabálysértésnek minősülne, és nem bűncselekménynek úgy, mint jelenleg – állítja Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi Drogelvonó Központ igazgatója.

Jövőre kerülhet a parlament elé Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter törvénymódosítása, melynek elfogadása után egy szál marihuánás cigarettáért többé nem fenyegetne bíróság vagy börtön.

Okruhlica szerint azokban az országokban, ahol részben legalizálták a kábítószer-fogyasztást, nem nőtt a függők száma és nem követtek el több, drogokkal összefüggő bűncselekményt. Csehországban a saját használatra szánt kábítószer birtoklása 2011-től legális, s azóta csökkent a függőséggel kezelt személyek száma. Okruhlica szerint még sikeresebb példa Portugália, ahol a saját használatra szánt kábítószer 2001-től birtokolható legálisan, s tíz év alatt a felére csökkent a függők száma.

A törvény alapfilozófiája, hogy azokat, akiknek gondjuk van a drogokkal, elsősorban gyógyítani kell, és nem börtönbe zárni

– véli Okruhlica.

Žitňanská készülő törvénytervezetében a marihuána esetében egy gramm lenne a kihágás és bűncselekmény közti határ, a metamfetaminnál 0,2 grammról. Ilyen mennyiségért legfeljebb 165 eurós bírság fenyegetne, viszont, ha az illetőt ismételten tetten érik, már bűncselekményként fogják kezelni az esetet, amiért egyéves szabadságvesztés fenyegeti a tettest. Ha ez a szabályozás már 2016-ban érvényes lett volna, akkor az 1303, marihuána-birtoklásáért elítélt személy fele csupán bírságot kapott volna.

Okruhlica szerint a tapasztalat igazolta, hogy a szlovákiai törvények nem járulnak hozzá a drogfüggők számának csökkentéséhez, ezért járható út lehet a drogfogyasztás részleges dekriminalizálása, illetve a függők kezelésére fordított pénzforrások növelése. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?