Enyhén változó járványügyi korlátozások

hatar
Pozsony |

Megváltozik a külföldről érkező oltatlan személyekre vonatkozó karanténkötelezettség – derül ki a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) módosított rendeletéből. 

 A hivatal csütörtökön este hozta nyilvánosságra a négy rendeletet, amelyek a járványügyi korlátozások pontos feltételeit rögzítik. Korábban éppen ezeket a dokumentumokat bírálták a politikusok, a nyár folyamán az Alkotmánybíróság is megvizsgálta, a higiénikusok által kiadott intézkedések alkotmányosak-e. A jelenlegi módosításra azonban főként azért van szükség, hogy az előírások összhangban legyenek a gyakorlati tapasztalatokkal. 

Rövidebb karantén

A legfőbb változások között említhetjük a külföldről hazatérőket érintő korlátozásokat, október közepétől ugyanis a 14 nap helyett csak 10-et kell házi karanténban tölteniük azoknak, akik nincsenek beoltva, vagy pedig nem tudják a szabályoknak megfelelően bizonyítani, hogy már megkapták a védőoltást. Akik ennél is korábban szeretnének megszabadulni az otthonléttől, azok a beutazás dátumától számított ötödik napon végezhetik el a PCR-tesztet, és negatív eredmény fejében elhagyhatják a karantént. 

Az eHranica regisztrációs rendszer esetében megváltozik a korhatár: azok, akik betöltötték a 12. életévüket, kapnak két hónap haladékot, hogy a szervezetükben kialakuljon a szükséges ellenanyagszint. Ez azt jelenti, hogy a 12 évnél és 2 hónapnál idősebb személyek számítanak oltottnak, nekik kell kitölteni a regisztrációs kérdőívet. 

Az utazást illetően további változás, hogy az Egyesült Arab Emírségek felkerült azon kivételes országok listájára, ahonnan hazatérve nem kell PCR-teszttel igazolni fertőzésmentességünket (jelenleg a beoltott utasok is csak negatív teszttel léphetnek be Szlovákiába, ha az említett országban jártak). 

A kötelező karantén ezentúl nem vonatkozik azokra a hivatásos sofőrökre és tehergépkocsi-vezetőkre, akik az országba való belépéskor igazolni tudják, hogy munkavégzés céljából érkeznek Szlovákiába, illetve rendelkeznek 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel.

Viszlát, idősáv!

Az üzletek működésével kapcsolatos előírások szintén változtak, de viszonylag egyszerű dolgokról van szó. A nyugdíjasok részére fenntartott bevásárlási idősáv október 11-től megszűnik. A Covid-automata értelmében a bordó és fekete járásokban abban az esetben kellett az üzleteknek biztosítani az „idősek óráját”, ha az alap rezsim alapján működtek, tehát nem vették figyelembe a bevásárlók védettségét a koronavírussal szemben. A rendelet világosan kimondja, hogy az üzleteknek kötelezően választaniuk kell, hogy melyik kategóriát választják, amiről látható helyen tájékoztatniuk kell a látogatókat, és csak azok számára engedélyezhetik a belépést, akik teljesítik a választott módszer feltételeit. Az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak is kivételt élveznek, az alapvető szükségletek kielégítése szempontjából fontos létesítményekbe továbbra sem korlátozzák a belépést az oltottság alapján. 

Tömegrendezvények

Az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt szigorodik a tömegrendezvények szabályozása is – hétfőtől már nem lehet kombinálni az egyes rezsimeket egy rendezvényen belül. Ha a szervező úgy dönt, hogy csak az oltottaknak teszi lehetővé a belépést, akkor az egész eseménynek ennek megfelelően kell zajlania. 

Vészterv

Az egészségügyi dolgozók után már a szociális szféra alkalmazottjaira is érvényes, hogy ha az adott intézményben nem tudják másként biztosítani a fertőzött kliensek ellátását, akkor például az az ápoló is folytathatja a munkát, akinél igazolták a fertőzést, de nem jelentkeztek nála a betegség tünetei. A rendelet értelmében ez viszont csak szigorú higiéniai előírások betartása mellett lehetséges. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?