Ennyiből gazdálkodnak a tárcák

Pozsony |

<p>A jövő éves költségvetés kiadási oldala ugyan közel azonos az idei költségvetés kiadási oldalával, az egyes tárcák éves költségvetése azonban jelentős eltérést mutat. A pénzügyminisztérium kidolgozta a 2011-es költségvetési törvény tervezetét, a költségvetés sarokszámai a következők: az állam bevételei 2010-hez képest 4,5 %-kal növekedve elérik a 13,09 milliárd eurót, a kiadások közel 4%-kal emelkedve pedig 16,92 milliárd eurót tesznek ki, azaz a költségvetés tervezett éves hiánya 3,82 milliárd euró.</p>

Mindez 3,3 százalékos prognosztizált gazdasági növekedés mellett (az idei eléri a 4 %-ot) történik. A deficit ugyan nagyobb a 2010-ben várt 3,75 milliárdnál, azonban az utóbbi adat nem reális, hiszen az év végére a hiány gyakorlatilag biztosan felkúszik 5 milliárdra.

Az Ivan Mikloš vezette pénzügyminisztérium jövőre 1,75 milliárd euróval csökkenti a kiadások és bevételek között tátongó különbséget, a minisztériumokban, főhivatalokban 10 %-os bérkeret-csökkentést harangoztak be, máris jelezték legalább 2500 állami alkalmazott (főleg hivatalnok) elbocsátását. A takarékosságnak köszönhetően 2011-ben a bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány 4,9 %-ra, 2012-ben 3,8 %-ra mérséklődik az idei 7,8 százalékról. A kormány meg akarja fékezni az államadósság további viharos növekedését. Szlovákia államadóssága 2008-ban csupán a GDP 28 %-át érte el, azonban a Fico-kabinet költekezésének és a válságnak köszönhetően idén ez felkúszik 43,8 %-ra. Jövőre a pénzügyminisztérium a GDP 46 %-nak, 2012-ben pedig 47,3 %-nak megfelelő adósságállományt vár, ami 2013-ban már 45,8 %-ra olvadhat. Abszolút számokban kifejezve 2011-ben az államadósság elérheti a 30,667 milliárd eurót.

Ha a jövő évi költségvetés-tervezet tételeit lebontva vizsgáljuk, akkor kiderül: a miniszterelnöki hivatal magának az ideinél jóval nagyobb összeget szán, az államfői hivatalnak pedig kevesebbet. Iveta Radičová kormányfő saját felhasználású kerete ugyan nem nő (marad 1,66 millió eurón), a hivatal 36,8 millió euróval megemelt büdzséje annak köszönhető, hogy ebből finanszírozzák az árvízvédelmi munkákat, amire 33,5 millió eurót hagytak jóvá. A kormányhivatal költségvetése összességében a tavalyi 26,9 millió euróról 63,77 millióra emelkedik. Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes is magasabb költségvetésre számíthat jövőre, 2011-ben ugyanis már ide tartozik a kisebbségi kultúra támogatása, ami idén még a kulturális minisztérium költségvetésében szerepelt. Chmel ugyan nem kapott önálló költségvetési fejezetet, de várhatóan mintegy 5,5 millió euró felett rendelkezhet majd, tartalékalapja 1,06 millió euró lesz.

Megszorításokra készülhet a parlament és az államfő hivatala is. Az előbbi a tavalyi 41,45 millió euró helyett mindössze 26,759 millió euróból gazdálkodhat majd, a kiesés egy részét a pozsonyi vár átépítésének visszafogásából fedezik. Ivan Gašparovič államfő is kénytelen lesz összehúzni a nadrágszíjat: hivatala a tavalyi 4,04 millió euró helyett csak 3,794 millióból gazdálkodhat. Várhatóan Gašparovič fizetése is csökkenni fog, a többi közjogi méltósághoz hasonlóan mintegy 10 százalékos bércsökkenésre kell felkészülnie.

A minisztériumok megközelítőleg a tavalyi költségvetésüknek megfelelő összegből gazdálkodhatnak. Nagyobb mértékben, mintegy 130 millió euróval nő azonban a pénzügyminisztérium büdzséje, és több pénzt kap a földművelésügyi és a közlekedésügyi minisztérium is, ez utóbbi két tárca azonban megkapta az időközben megszűnt régiófejlesztési minisztérium egyes kompetenciáit is. Enyhén csökken az egészségügyi, oktatásügyi és a kulturális tárca költségvetése, ez utóbbi azért is, mert a kisebbségi kultúra a miniszterelnök-helyetteshez tartozik majd. (SITA, shz, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?