Ennyibe fog kerülni a karpereces házi őrizet

Pozsony |

<div>Az elektromos karperec viselésére kötelezett házi őrizeteseknek naponta 1,50 euróval kell majd hozzájárulniuk a rendszerköltségekhez egy friss igazságügy-minisztériumi határozat alapján.</div><div>&nbsp;</div>

A házi őrizetesek elektronikus karperec általi megfigyelése naponta mintegy 3,08 eurójába kerül az államnak, a minisztériumi határozat alapján ennek az összegnek a felét kell térítenie az őrizeteseknek és az ellenőrzött személyeknek.  Az elektromos megfigyelő rendszer jövő évtől lép működésbe, mintegy 2000 személyt fognak nyomon követni ilyen módon. A rendszer működtetése 2016-ban előre láthatólag 3,6 millió euróba fog kerülni. A rendszer bevezetésének áfa nélküli teljes költsége 22,04 millió euróra rúg, ezt teljes egészében uniós alapokból fedezik. Az elektromos megfigyelő rendszert nemcsak gyanúsítottak és elítéltek nyomon követésére alkalmazzák majd, hanem polgári eljárások keretében is, például távoltartási végzés vagy alkoholfogyasztás tilalmának betartatása során.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?