„Fontos tudni, hogy a betegség leküzdése után a lakosság hány százalékánál alakultak ki antitestek. Egy részét teszteléssel fedezhetjük fel, de nem mindenkinek vannak antitestjei, és a népesség egy része úgy esik át a betegségen, hogy nem is tud róla. Azonban mindenki rendelkezik bizonyos fokú védettséggel az újrafertőződéssel szemben, és az ilyen betegeknek nem szabadna kórházba kerülniük” – mondta Peter Lednický, az Unilabs Slovensko vezérigazgatója a pluska.sk-nak.
A kutatást az omikron-hullám kezdetével végezték el, hogy kiderítsék, hány ember kap védelmet, miután legyőzte a Covid-19-et. Az antitestek körülbelül hat hónapig maradnak a beteg szervezetében, és körülbelül hat hónappal ezelőtt érkezett Szlovákiába a harmadik hullám, amelyet a delta változat okozott. „A delta kialakulását nem tudtuk pontosan kimutatni, de úgy tűnik, a nyár végére kezdett erőteljesen megmutatkozni. Az Unilabs Slovensko laboratóriumaiban 2021-ben folyamatosan szekvenáltuk a pozitív minták egy részét, és októberben a delta már 100 százalékban jelen volt a pozitív minták között” – magyarázta Peter Lednický.
A laboratóriumok Szlovákia egész területéről származó 4 221 mintában az ELISA-módszerrel vizsgálták az antitesteket. Megállapították, hogy a szlovákiaiak kevesebb mint negyedének vannak antitestjei, egészen pontosan az emberek 23,62 százalékának. Ez a beoltott és a be nem oltott emberekre egyaránt vonatkozik.
Lednický azt is elárulta, pontosan hányan számítanak védettnek a lakosságból. Válasz a galériában!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.