Emberek a Rasszizmus Ellen: a fajgyűlölet új formái

Pozsony |

<p>A fajgyűlölet megnyilvánulásának új formái jelentkeznek Szlovákiában. Irena Bihariová, az Emberek a Rasszizmus Ellen jogásza és elnöke szerint Szlovákiában visszaszorulóban van a nyílt rasszizmus, ami összefüggésben van a szélső jobb politikai ambícióival.</p>

„A szélsőjobboldalnak politikai ambíciói vannak, ezért nem akarja lejáratni magát a közvélemény előtt. Megtapasztalta, hogy a roma kérdés kiélezése nagyobb sikert hoz, mint a gárdista egyenruha, az utcai erőszak vagy a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek“ – mondta a SITA hírügynökségnek Bihariová. A változásról tanúskodnak azok az esetek is, amely ügyekben a civilszervezethez fordulnak.
A mindennapi életben egyre gyakoribb a rejtett rasszizmus, a roma közösség teljes elutasítása, amelynek hátterében a többségnek az egyes romákhoz fűződő rossz tapasztalatai állnak.
Kifejezetten károsnak nevezte a jogász azt, amikor „mindenáron megpróbálnak találni valami okot arra, miért is történt a támadás, majd megpróbálják felmenteni a támadót“. Így történt ez a dévényújfalui lövöldözés után, és Tornalján is, ahol fennáll annak a lehetősége, hogy rendőri túlkapás következtében halt meg egy roma férfi. „A közvélemény nagyon gyorsan felállította elméletét, biztos részeg volt, kezelhetetlen, bizonyára rászolgált“ – fogalmazott Bihariová. Valójában az áldozat tisztességes életet élt, dolgozott és soha nem került összeütközésbe a törvénnyel. (SITA, wy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?