Elutasított Zajac-csomag

Pozsony. Elutasítja a lakosság 70 százaléka az egészségügyi minisztérium által javasolt reformot, derül ki az MVK ügynökség felméréséből. Rudolf Zajac tárcavezető elképzelését mindössze 13,4 százalék helyesli.

Pozsony. Elutasítja a lakosság 70 százaléka az egészségügyi minisztérium által javasolt reformot, derül ki az MVK ügynökség felméréséből. Rudolf Zajac tárcavezető elképzelését mindössze 13,4 százalék helyesli. A megkérdezettek túlnyomó része elfogadhatatlannak tartja a reform egyes részleteit is: nem támogatják a biztosítási díj emelését, az egészségbiztosítók részvénytársasággá alakítását, és nem hajlandó többet fizetni az egészségügyi ellátásért sem. Mindössze 2-17 százalék azoknak az aránya, akik az egyes kérdésekre „nem tudom” választ adtak. Az MVK közvélemény-kutatásának eredménye ellentmond a kormányhivatal egyik szakosztálya által készített felmérésnek, mely szerint a bizonytalanok aránya közel 50 százalék, és a miniszter reformját több mint 28 százalék támogatja. A Szlovák Orvosi Kamara megrendelésére készült közvélemény-kutatás hitelességéért személyesen az MVK képviselője vállalt kezességet. „Meggyőződésem, hogy ha Szlovákia valamennyi lakosát kérdeznénk, közel azonos eredményt kapnánk” – állítja Pavol Haulík, az MVK munkatársa. A szakember 1-2 százalékos eltérést tart csak valószínűnek, ami az ilyen felmérések engedélyezett hibahatárán belül van. Az orvosi kamara tegnap megismételte kifogásait a reformtörvényekkel kapcsolatban: elutasítják a biztosítók átalakítását, és nem értenek egyet a szerintük túlméretezett egészségügyi felügyeleti hivatal létrehozásával. Rudolf Zajac múlt heti kilépését csak egy látványos gesztusnak tartja a kamara, mely ráadásul ellentétes az érvényes normákkal. „A kamarából a jelenlegi törvények szerint nem lehet kilépni, Rudolf Zajac kérheti nevének kihúzását az orvosi névjegyzékből” – áll a szervezet állásfoglalásában. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?