Eltűnhet a szlovákiai tojás a polcokról

tojás k

Bajban vannak a tojótyúktenyésztők, veszélyben a szlovákiai tojástermelés. A végső vesztesek a vásárlók lehetnek. 

Szlovákiában a tojással kapcsolatos önellátás 95 és 105% között volt, de 2011 óta fokozatosan 90% alá csökkent. 

Jelenleg a tyúkok 64,65 százalékát tartják ketrecben, erről átállni pedig nagyon nehéz, és nem megy az előre megírt követelmények szerint - közölték a baromfitenyésztők.

A tenyésztők arra kérik a földművelésügyi minisztériumot, hogy különítsen el támogatást a ketreces baromfitartásról való átállásra. 

Daniel Molnár, a Szlovák Baromfiipari Szövetség (ÚHS) igazgatója hozzátette, hogy azért lenne szükség mihamarabbi segítségre, mivel a legnagyobb üzletláncok már jelezték, hogy 2025-től nem forgalmaznak olyan tojásokat, amelyek ketrecekben nevelt tojóktól származnak, épp ezért, ha addig nem térnek át a gazdaságok más tartási módra, a hazai tojást kiszoríthatja a behozatal. 

A minisztérium azt válaszolta a tenyésztőknek, hogy készek az élelmiszerláncokkal való konstruktív beszélgetésre, amelynek az lenne a célja, hogy átértékeljék a döntésüket. Hozzátették, hogy nem létezik az Európai Unión belül olyan törvény, ami betiltaná a ketreces tartásból származó tojások árusítását, továbbá a minisztérium keres olyan eszközöket, amelyekkel anyagilag is segíthetné a tenyésztőket. 

(Pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?