Ján Mikas országos tiszti főorvos bejelentette, március 20-tól kezdődően megszűnik a koronavírus-fertőzött betegek kötelező elkülönítése.
Eltörlik a koronavírusos betegek kötelező karanténját
A koronavírusban szenvedő pácienseknek többé nem kell többnapos karanténba vonulniuk. Az intézkedés több mint két év után kerül eltörlésre.
Az elkülönítésről szóló rendelet Ján Mikas országos tiszti főorvos szerint elveszítette létjogosultságát, a betegség lefolyása ugyanis az elmúlt hónapokban jelentősen enyhült.
Már nem látjuk előnyeit annak, hogy a koronavírus-pozitív emberek számára kötelezővé tegyük a karantént. Más uniós tagállamok is ebbe az irányba haladnak, és ennek nálunk is eljött az ideje
– tette hozzá Mikas.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.