Első kézből kapott beszámolót a BT a szíriai klórtámadásokról

New York |

<p>Első ízben kaptak szemtanúktól beszámolót az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai a Szíriában klórgázzal végrehajtott támadásokról egy helyi idő szerint csütörtökön, zárt ajtók mögött tartott meghallgatáson - jelentették a hírügynökségek.</p>

A gáztámadásokról már korábban tájékoztatott a sajtó és az emberi jogi szervezetek, de közvetlenül érintett személyek eddig nem jutottak el a testület elé. Most két szíriai orvos mondta el a világszervezet New York-i központjában, hogy mit tapasztalt. Ők a klórgáz áldozatait kezelték márciusban, az északi Idlíb tartományban. 

Jelen volt egy szíriai fiatalember is, aki 2013. augusztus 21-én szarin ideggázzal végrehajtott támadást élt túl Damaszkusz egyik külvárosában. A sajtóval közölte: hangsúlyozta a tanács tagjainak, hogy milyen sokat számít, hogy a nemzetközileg tiltott cselekmény büntetlen maradt, és "a BT tétlensége csak a szélsőségeseket erősíti, mert a reménytelenséget táplálja".

A Nyugat főként az Egyesült Államok fenyegetésével kikényszerítette a szíriai vegyi fegyverek leszerelését, de a rendszer azóta klórgázzal pusztítja az ellenfeleit, akiket terroristának minősít. Az egyik orvos elmondta, hogy a BT 15 tagjának túlnyomó többsége elszámoltatást követel, kivéve Szíria szövetségeseit: Oroszországot, Kínát és Venezuelát. Moszkva azzal érvel, hogy nincs egyértelmű bizonyíték a damaszkuszi kormányzat bűnösségére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?