Előzetesbe kerülhetnek a pöstyéni maffiózók

Pozsony |

<p>A speciális ügyészség illetékese javaslatot tett annak a nyolc személynek az előzetes letartóztatására, akiket a héten vettek őrizetbe kommandósok, mert állítólag Ľuboš F. nyitrai alvilági vezérrel működtek együtt. Van köztük egy nyomozó is.</p>

Kedden kommandósok vették őrizetbe a pöstyéni nyomozók vezetőjét – adta hírül szerda este a Markíza televízió. A férfit vágszakalyi (Sokolovce) házából állították elő, és rajta kívül további, állítólag a maffiával kapcsolatban álló személyre is lecsaptak az ország négy városában.

A Nemzeti Kriminalisztikai Ügynökség akciójáról van szó – erősítette meg szerdán Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Állítólag mind annak a Ľuboš F.-nek a csoportjához tartoztak, aki jelenleg rács mögött van, mert a Miroslav Sýkora meggyilkolásában való bűnrészességgel vádolják. Ľuboš F. tagadja az ellene felhozott vádakat.

Közelebbről Róbert B. Csoportjának voltak a tagjai. Pöstyénben és környékén követettek el bűncselekményeket. Vállalkozókat fenyegettek meg, pénzt zsaroltak ki tőlük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?