Először nyereséges az agrárium

Annak idején csak a támogatások mértékéről esett szó – csak az elemzők nyomására volt hajlandó Mikuláš Dzurinda kormányfő kijelenteni: a dotációknak nemcsak mértéke, struktúrája is van. Szlovákiának nem alanyi jogon, hanem termelésközpontúan kell dotálnia. Azóta csönd van. A Magyar Koalíció Pártja a Mečiar-kormányzatot sokszor bírálta éppen azért, mert az állami támogatás jelentős részét az északi járásokba juttatta, a „nem termelést“ támogatva, úgymond alanyi jogon. A közvéleményben a mai napig él az a vélemény, hogy a támogatások rendszere alapjában véve nem változott. Hol van hát az MKP mezőgazdasági programja és jelenléte az agrártárcában? – tettük föl a kérdést Könözsi László mezőgazdasági államtitkárnak. Mivel a dotációk jelentős része nem területi, hanem a dotációs rendelet valamely termeléshez kötődő paragrafusa alapján kerül a termelőkhöz, három évet összefoglaló kimutatást készíttettem a támogatások területi elosztásáról egy hektárra számítva. E kimutatás is egyértelműen igazolja, hogy az 1999 előtti képlet változóban van, a dotációk növekedésének majdnem egészét az intenzívebben termelő déli régiók vitték el. Az emelkedés mértéke néhány intenzívebben termelő járásban a következőképpen néz ki: Dunaszerdahely 50%, Galánta 68 %, Nyitra 28 %, Komárom 72 %, Érsekújvár 67 %, Tőketerebes 22 %, Nagymihály 16%, Rozsnyó 17 %.

Jó, de 2000-ben a tárca szép summát kapott szárazság címén.

ĺgy igaz, ám e támogatás az előbb említett kimutatásban nem szerepel.

Hadd legyek gonosz, a statisztika nemegyszer olyan, mint a bikini, éppen a lényeget takarja el. Szép, hogy Dunaszerdahelyen a támogatások mértéke 50%-kal emelkedett, de az 1999-es szinthez képest. 1999-ben a költségvetés agrárkiadásai 7,4 milliárd koronát tettek ki, 2001-ben már 8,9 milliárdot. Északon ugyanúgy emelkedhettek a dotációk.

Nem emelkedtek, a főként szisztematikus támogatásban részesedő régiókban a dotációk összege vagy stagnált, vagy nagyon kicsi mozgást mutatott mindkét irányban.

Pontosítsunk. Dzurinda kormányfő struktúraváltást ígért, Koncoš miniszter nem sokat nyilatkozott, inkább pénzt kért. Ha az intenzívebben termelő régiókban emelkedett az állami dotációk mértéke, ez azt jelenti, hogy a növekedést inkább beruházásokra, szofisztikált termelésre fordították?

Az intezívebben termelő vidékeken a támogatás nemcsak a beruházásokkal, hanem a termeléssel összefüggésben is növekedett, a termelés szerkezete pedig átalakult. Délen például növekszik a tejtermelés, így a támogatás is ide vándorol. De ez más termék esetében is igaz.

Mikor látható majd a hozadék?

Máris látható: az agrárszektor 1992 óta először 2001-ben volt nyereséges. A nyereség ugyan csak 117 millió korona, de ne feledjük, hogy kilenc éven át a veszteség folyamatosan csökkent. Ennek az eredménynek több összetevője van, erről Blaas Géza, az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatója már nyilatkozott az Új Szóban.

Koncoš miniszter azt állította tavalyelőtt, hogy az EU-tagállamokhoz viszonyítva szegényes a szlovák mezőgazdaság támogatása. Hagyjuk most a támogatások mértékét, struktúrájukban mennyire hasonlítanak az EU-beliekre?

A különbség egyre kisebb. Ha a támogatások minőségét venném alapul – az alanyiaktól a termeléscentrikusakra való áttérésnek köszönhetően – akár azt is mondhatnám, hogy felkészültünk az EU-ra. A különbség már pénzhiány következménye: nem tudunk árszubvenciót és kiviteli támogatást adni.

Költségvetési megfigyelők szerint a szlovák mezőgazdaság sokat kap, a mezőgazdászok szerint keveset. Mi az igazság?

A költségvetéshez képest sem sok az, amit a hazai agrárium kap, az OECD-n belül Új-Zéland után a szlovák agrárium kapja a legkevesebb támogatást.

Az új-zélandi reformokat viszont sokan példaértékűnek tartják. Mivel magyarázza, hogy pl. a londoni árutőzsdén a nem támogatott új-zélandi termékek ugyanolyan áron kerülnek piacra, mint az agyontámogatott európaiak? Ha az új-zélandiak tudják, hogyan kell olcsón termelni, tanuljuk meg tőlük.

A leegyszerűsítés és az összehasonlítás sántít. Új-Zéland egy hatalmas óceán kellős közepén van. Az úgymond agyondotált európai, vagy kiviteli támogatással ellátott amerikai termékek dotációs előnye a szállítás miatt rögtön megszűnik. A hazai piacuk ezért mindenféle védőintézkedés nélkül is megfelelően védett, emiatt nem kell támogatási versenyt folytatniuk. A kivitelnél viszont csak a leghatékonyabban, olcsón megtermelt és a szállítással nem túldrágított termékeket dobják nemzetközi árutőzsdékre. Szlovákia nem az óceán, hanem a dotált Európa kellős közepén található, ahol a beszállítás nagyon olcsó, ahol a konkurenciát a dotált EU-államok piaca jelenti. Én nem vagyok támogatáspárti, de én is azt vallom: ebben a környezetben nem lehet támogatás nélkül megtartani a hazai termelést. A hazai termelés megszüntetése, mondván a behozatal olcsóbb, viszont még többe kerülne. Képzeljük el, miként viselne el az ország a rendelkezésére álló forrásaival egy további 19 százalékos munkanélküliség-növekedést. Mert itt nemcsak a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozó 5 és 6 százaléknyi munkaerőről van szó, hanem a kötődő iparokban és szolgáltatásokban dolgozó közel 8 százalékról is. Nyolcmilliárdos megtakarítás után kb. 20 milliárdot kellene kifizetni a munkanélkülieknek és a társadalombiztosításnak, és csak a mezőgazdaságban 80 milliárdos vagyon indulna enyészetnek, az élelmiszeriparról nem is beszélve.“

Ebből viszont az következik, hogy a dotált EU-termelés mellett a szlovákiai az uniós csatlakozás után a 25 százalékos közvetlen brüsszeli támogatással versenyképtelen lesz.

Elemzések szerint 100 százalékos dotációk mellett a szlovák agrárium jól járna. A 25%-kos EU-támogatással viszont egyértelműen rosszul járunk. Az EU-nak vagy 90% fölé kellene emelnie a támogatást, ez azonban nem reális, vagy csökkentenie kellene a tagországaik mezőgazdaságának támogatását a mi szintünkre. A mi érdekünk az, hogy a támogatás mértéke az EU-belépés után nagyjából egyforma legyen mindenki számára.