Deáki. A héten kiértékelik a községi bérlakások építésére kiírt pályázatot, és ha sikeres lesz, hamarosan megkezdik kilenc bérlakás építését a falu központjában.
Előleget nem kell fizetni
Deáki. A héten kiértékelik a községi bérlakások építésére kiírt pályázatot, és ha sikeres lesz, hamarosan megkezdik kilenc bérlakás építését a falu központjában. „Deákiban a múlt rendszerben nagyon kevés, a rendszerváltás óta pedig egyáltalán nem épült bérház, ezért úgy döntöttünk, hogy kihasználva az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) kínálta lehetőséget, egy kétszobás és nyolc háromszobás bérlakást építünk” – tájékoztatott Bukovský János polgármester. A bérházak sorház típusú kétszintes épületek lesznek a falu központjában, a régi községháza melletti telken. Hogy mekkora beruházásról lesz szó, arra a polgármester egyelőre pontos választ nem adott, hiszen ez a versenypályázat eredményétől is függ. A jövendő bérlőknek nem kell hozzájárulniuk a beruházási költségekhez, melyek felét az ÁLA-tól várt vissza nem térítendő támogatásból, felét pedig bankhitel formájában a község téríti. A lakásigénylők már jelentkezhetnek, közülük választják majd ki a lakások bérlőit, a bankhitelt pedig a lakbérekből befolyó összegből téríti a község. A bérlakásépítési tervekkel párhuzamosan családiház-építési program is született, a bérlakások mellett tíz telket mérnek ki családi házak építésére. (gl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.