<p>Decemberre napolta el a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság a Miroslav Š. volt kommandós és bűnbandája perét.</p>
Elnapolták a sápszedő exkommandós perét
Bazin (Pezinok) |
A főként zsarolásra "szakosodott" csoport elsősorban az erdőháti (Záhorie) régióban rendezkedett be vállalkozók rendszeres zsarolására, megfélemlítésére és védelmi pénz beszedésére.
A per folytatását azért kellett a jövő hónapra halasztani, mert a beidézett tanúk közül egy sem jelent meg a tárgyalóteremben.
Miroslav Š. állítólag azzal is sakkban tartotta a kiszemelteket, hogy fölösleges a rendőrséghez fordulniuk, mert elintézi, hogy ügyüket elaltassák, ne indítsanak eljárást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.