Elmaradt a rendőrfőkapitány bizottsági meghallgatása a parlamentben

Ľubomír Solák az új országos rendőrfőkapitány

Mivel nem jelent meg elegendő számú képviselő a parlament védelmi bizottságának rendkívüli ülésén, szerdán elmaradt az ideiglenesen megbízott rendőrfőkapitány, Ľubomír Solák bizottsági meghallgatása. Az ülés összehívását ellenzéki képviselők indítványozták.

Tibor Gašpar (Smer) bizottsági elnök feleslegesnek nevezte az ellenzék kezdeményezését. „Csak egy ideiglenesen megbízott rendőrségi vezetőről kellett volna vitáznunk, amire még soha nem volt példa” - mondta.

Gašpar megerősítette, hogy időközben új javaslat érkezett Solák meghallgatására, mivel a belügyminiszter immár a végleges kinevezését javasolja. Szeretné, ha erre a bizottsági ülésre minél hamarabb sor kerülne, az egyik lehetséges dátum november 23-a, csütörtök, de ez azon is múlik, hogyan halad a most zajló parlamenti ülés. Gašpar azt is kijelentette, kiáll Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter mellett, akinek a leváltását kezdeményezte az ellenzék.

Grendel Gábor (Slovensko, Za ľudí, KÚ), a bizottság alelnöke elmondta, azért kezdeményezte a bizottsági ülés összehívását, hogy ne lehessen megkerülni a rendőrfőkapitány nyilvános meghallgatását, a kormánypárti képviselők obstrukcióját pedig feleslegesnek nevezte. „Ma közölték velünk, hogy a nyilvános meghallgatásra hamarosan sor kerül, tehát nyugodtan dönthettünk volna úgy a bizottságban, hogy a mai meghallgatásnak nincs értelme, és holnap lesz megtartva” – jegyezte meg.

Juraj Krúpa (SaS) szerint az eljárás ismét csak a koalíció hatalmi arroganciáját bizonyította, és már több, ellenzék által kezdeményezett bizottsági ülés maradt el így. „Megspórolhattuk volna ezt az egészet, ha közlik, hogy holnap sor kerül a meghallgatásra” – tette hozzá.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter ideiglenesen Ľubomír Solákot nevezte ki országos rendőrfőkapitánynak, aki a szintén ideiglenesen megbízott Rastislav Polakovič váltotta. Polakovičot október végén nevezték ki a leváltott Hamran István helyett. Kedden (november 21.) a belügyminiszter bejelentette, hogy javasolni fogja Solák végleges kinevezését a rendőrfőkapitányi posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?