Elmaradnak a Híd–MKP ütközetek

Dunaszerdahely |

<p>Tegnap másfél órával az első vita kezdete előtt jelezte a Magyar Közösség Pártja (MKP), hogy nemet mond a Híd felkérésére, és nem vesz részt a három helyszínre meghirdetett nyilvános vitán a megyei választások előtt.</p>

„A felkérést még időben, október végén eljuttattuk az MKP-nak, és olyan időpontokat javasoltunk, amelyek a párt honlapja szerint szabadok” – mondta lapunknak Nagy József, a Híd megyeielnök-jelöltje. A párt az MKP dunaszerdahelyi járásbeli képviselőjelöltjeit és megyeielnök-jelöltjét, Berényi Józsefet hívta vitára, amelyet Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen és Somorján tartottak volna. „A Magyar Közösség Pártjának megyei képviselőjelöltjei nem tudnak részt venni az Önök által közölt vitafórumokon a meghatározott helyszíneken és időpontokban, mivel pártunknak már rég kidolgozott, egyeztetett kampánymenetrendje van, és járásunk településein várják jelöltjeinket a megadott időpontokban” – írta válaszában Bacsó László, az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?