Az amerikai katonák mintegy 150 járművel érkeztek a cseh–szlovák határra.Pozsony/Brodské.
Ellenzők és éljenzők várták a határon a NATO-konvojt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14423882448969_10.jpeg.webp?itok=E8Oi2mOc)
Az amerikai katonák mintegy 150 járművel érkeztek a cseh–szlovák határra.
Pozsony/Brodské. Több mint száz tüntető tiltakozott hétfőn este a szlovák–cseh határon annak az amerikai katonákból álló NATO-konvojnak az áthaladása miatt, amelynek tagjai a németországi Vilseckben lévő laktanyájukból, Csehországon és Szlovákián keresztül a magyarországi Brave Warrior gyakorlatra tartanak.
A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali tüntetőkből álló csoportban ott volt Ján Čarnogurský, volt kormányfő és KDH-elnök is, aki szerint világosan és hangosan ki kell nyilvánítani, hogy az ország nem kér a konvojból, mert az USA ezzel csak provokálja az ország lakosságát, és belerángatja Szlovákiát az ukrán konfliktusba. Hozzátette: Szlovákia felvonulási terület lehet Ukrajna ellen. A Baloldali Ifjúsági Front nevű szervezet vezetője, Artuk Bekmatov szerint az amerikai felvonulás erőfitogtatás, és annak a kinyilvánítása, hogy Washington a saját területének tekinti Szlovákiát.
Az autókkal a határhoz érkezett tüntetők eredeti terveik szerint időlegesen fel akarták tartóztatni a katonai konvojt. Ezt azonban megakadályozta a rendőrség, amelynek egységei a tiltakozókat nem engedték a konvoj útjába. A 150 járműből álló, mintegy 550 katonát szállító konvoj így hétfőn este fél kilenc körül fennakadások nélkül haladt át a brodskéi határátkelőn.
Az amerikai katonák átvonulását amerikai zászlókat lengető NATO-szimpatizánsok is fogadták. A támogató tüntetők száma azonban jóval kisebb volt, mint a tavaszi, Berlinbe tartó amerikai konvoj esetében, amelyet Csehországban ünneplők ezrei vártak. A szimpátiatüntetés résztvevőit rohamrendőrökkel választották el a többi tüntetőtől.
A szlovák hadsereg közlése szerint a NATO-konvojt alkotó katonai egységei szeptember 17-ig tartózkodnak Szlovákiában, ezt követően vesznek részt az egyhetesre tervezett Brave Warrior katonai gyakorlaton Magyarországon. A Brave Warrior-on 7 ország (Amerikai Egyesült Államok, Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Ukrajna) mintegy 1800 katonája gyakorlatozik majd. (vlv, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.