Ellenzék: Ez minden idők egyik legrosszabb költségvetése

Marián Viskupič

Ez minden idők egyik legrosszabb költségvetése Szlovákia történetében – jelentette ki Marián Viskupič (SaS) képviselő. Július Jakab (Szlovákia mozgalom) szerint a kormány rekordmértékben adósítja el az országot és a „görög útra” téríti.

„Szerintem ez az egyik legrosszabb költségvetés Szlovákia történetében. Pontosan azt nyújtja, amire nincs szüksége az országnak – adó- és járulékemelést és új adókat, és amire szükség lenne, annak semmi nyoma, tehát a bürokrácia és a kiadások csökkentésének. Épp ellenkezőleg, még nagyobb mértékben nőnek a költségvetési kiadások. A költségvetés összeállítói csupán fejőstehénnek nézik az embereket, a cégeket és a kisvállalkozókat” – mondta Viskupič.

Hozzátette, az állam egy év alatt 20%-kal akarja növelni a költségvetési béveteleket, ami elképesztő, és semmibe veszi a munkából élőket és a cégeket is. „Egyszerűen csak úgy tekint rájuk, mint akiknek az a dolguk, hogy fizessenek, de a kormány önmagán egyáltalán nem takarékoskodik” – tette hozzá.

„Ez a fejesek költségvetése. Maguknak fizetést emelnek, az embereknek adót. Amnesztiát adnak maguknak, magasabb fizetést, életjáradékokat, magángépeket vesznek, az emberekre pedig fütyülnek, rekordmértékben adósítják el őket és a görög útra viszik az országot” – mondta Jakab.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?