Ellentmondásos új rendőrfőkapitány

Pozsony. Robert Kaliňák volt belügyminiszter legközelebbi munkatársai foglalják el a belügy kulcspozícióit – állítja egybehangzóan az ellenzék, a civilek és a polgári kezdemé-nyezés.

Pozsony. Robert Kaliňák volt belügyminiszter legközelebbi munkatársai foglalják el a belügy kulcspozícióit – állítja egybehangzóan az ellenzék, a civilek és a polgári kezdemé-nyezés. A koalíciós képviselők szerint a rendőrség új vezetésének esélyt kell adni.

Milan Lučanský, Jana Maškarová és Robert Bozalka személyében új vezetése van a rendőri testületnek. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter ideiglenesen, vagyis addig, amíg a parlament jóvá nem hagyja a rendőrfőkapitány kiválasztásáról és megválasztásáról szóló törvény módosítását, őket bízta meg a testület irányításával. Mindhárman a 90-es évektől tagjai a testületnek, és végigjárták a ranglétrát. „Elvárom, hogy az új vezetés folytassa az elődei által megkezdett munkát, és az elindított sikeres projekteket. Elvárom, hogy új szelet hozzon bizonyos területeken, például, hogy rövidebb ideig tartsanak a rendőrségi eljárások, hogy növelje a lakosságnak a rendőrségbe vetett bizalmát, és hogy mindent elkövessen azért, ne keltsék a rendőrség rossz hírét” – mondta Saková.

Kiskával érvelnek

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő kijelentette, hogy az új rendőrfőkapitányról egyeztetett a belügyminiszterrel. „Biztosított arról, hogy minden vitás kérdésre kielégítő választ adott. Mint tapasztalt rendőrtől elvárom, hogy tetteivel és helyetteseivel együtt bebizonyítsa, a rendőrség teszi a dolgát, és folytatja az elődje által elkezdett munkát” – mondta Pellegrini, aki szerint Lučanský mellett szól az is, hogy Andrej Kiska államfő 2016-ban tábornokká nevezte ki. Ugyanakkor az államfőnek a jelöltekkel kapcsolatban nincs nagy mozgástere. A felterjesztett jelölteket ki kell neveznie.

„Rossz választás”

Milan Lučanský rendőrfőkapitánnyá való kinevezését az ellenzék arcátlan arroganciának nevezte. „Különösen sajnálatos, hogy Peter Pellegrini kormányfő rábólintott erre a jelölésre. A nevével kapcsolatban felmerülő kérdések miatt már a belső ellenőrzés éléről is távoznia kellett volna, nem hogy rendőrfőkapitánnyá lép elő” – jelentette ki Ľubomír Galko (SaS), aki szerint az, hogy Tibor Gašpart Milan Lučanský váltja a rendőrfőkapitányi poszton annyit jelent, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. „Sajnálatos, hogy a belügyminiszter az ideiglenes főrendőr kinevezésekor nem azoknak a szabályoknak az alapján járt el, melyeket át akar vinni a rendőrfőkapitány megválasztását szabályzó törvénytervezetben” – mondta Grendel Gábor (OĽaNO–Nova). Emlékeztetett, hogy a belügy annyira fontos a Smer számára, hogy megtartásáért – a kormányalakításkor – kész volt átengedni a titkosszolgálat igazgatói posztját az SNS-nek. „Csak Robert Fico tudja, mitől fél ennyire” – mondta Grendel. Hozzátette, amíg a Smer irányítja a belügyet, addig senki nem hisz abban, hogy a botrányokat, melyekről a meggyilkolt Ján Kuciak írt, felderítik.

Vitatható múlt

Milan Lučanský 1990-től tagja a testületnek, gyakorlatilag végigjárta a szamárlétrát. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban vagyonával hívta fel magára a figyelmet. Az új főrendőrnek becslések szerint 600 ezer eurós villája van Turócszentmártonban, emellett van egy floridai apartmanja is. A Bízni Akarunk civil kezdeményezés szerint Lučanský a mai napig nem magyarázta meg a nyilvánosságnak, hogy rendőri fizetésből hogyan tett szert ilyen értékes ingatlanokra. A kezdeményezés szerint az új rendőrfőkapitánnyal szemben több tisztázatlan gyanú merül fel. Arra is emlékeztettek, hogy Lučanský közeli kapcsolatot ápol Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminiszterrel, meghívott vendég volt Kaliňák 40. születésnapján. Lučanskýt a szepsi roma telepen történt brutális rendőrségi fellépés miatt az ombudsman is kérdőre vonta. A belső ellenőrzés vezetője volt, amikor a rendőrök túlkapásai miatt indított vizsgálatot lezárták.

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szerint Peter Pellegrini és Denisa Saková nem fogta fel, mi történt az országban az utóbbi hónapokban. „Lučanský úr jelölése azt bizonyítja, hogy a belügyminiszter Robert Kaliňák meghosszabbított keze” – állítják a diákok.

Esélyt kell kapnia

Míg az ellenzék elutasítja az új ideiglenes rendőrfőkapitány személyét, addig a koalíciós partnerek számára Milan Lučanský elfogadható. Anton Hrnko (SNS), a parlament védelmi bizottságának elnöke szerint esélyt kell adni a rendőri testület új vezetésének. A Híd közölte, tiszteletben tartja a belügyminiszter választását. „Évek óta szolgál a rendőrségnél, tisztában van a testület működésével. Ideiglenesen tölti be a posztot. Bízunk benne, hogy rövidesen új szabályok alapján lesz kiválasztva a rendőrfőkapitány” – közölte Debnár Klára, a párt szóvivője.

Első női helyettes

A rendőrfőkapitány két helyettese Jana Maškárová és Róbert Bozalka lesz. Mindketten a 90-es években léptek be a testületbe és a legalacsonyabb pozíciókból tornázták fel magukat. Maškárová eddig a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) szervezett bűnözési osztályának igazgatóhelyettese volt. A denník N értesülései szerint a testületben tisztességes, becsületes, korrekt rendőr hírében áll. A testület csúcsvezetésében ő az első nő. Róbert Bozalka a nagyszombati kerületi rendőrkapitányságot irányította eddig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?