Ellenőrizni akarják Kiskát a képviselők

Pozsony |

<div>Andrej Kiska államfő elnökválasztási kampányának költségeiről kérnek tájékoztatást a kormánypárti parlamenti képviselők Peter Kažimír pénzügyminisztertől.&nbsp;</div>

A képviselők szerint a sajtóban megjelent hírek alapján fennáll a gyanú, hogy Kiska törvényt sértett a kampánya finanszírozásakor.  A parlament pénzügyi bizottságának rendkívüli ülésén határozatot fogadtak el a Smer, a Híd, az SNS és Marian Kotleba ĽSNS pártjának képviselői, melyben arra kötelezik Peter Kažimír (Smer) pénzügyminisztert, hogy részletesen tájékoztassa a bizottságot Andrej Kiska államfő 2014-es elnökválasztási kampányának finanszírozásáról. Az ellenzéki képviselők nem vettek részt az ülésen. A bizottság a többi államfőjelölt kampányfinanszírozásának részleteire is kíváncsi.  Tájékoztatást várnak Sárközy Irén (Híd) bizottsági tag lapunknak azt mondta, tisztán akarnak látni Kiska kampányával kapcsolatban, mert: „a köztársasági elnök úr nem magyarázta meg pontosan a kampányfinanszírozást.” Sárközy Irén szerint Kiska ellentmondásos nyilatkozatokat tett, és elismerte, hogy kampánypénzeket adókiadásként könyvelt el. A hidas képviselő szerint ez több mint könyvelési hiba. A pénzügyminisztériumnak 30 napja van arra, hogy elkészítse a bizottság által kért jelentést. Andrej Kiska cégének ügyei azután kerültek a figyelem középpontjába, miután a Yegor Trutnov álnevet használó ismeretlen adótitoknak minősülő dokumentumokat szivárogtatott ki az államfő cégéről, legutóbb kedden. A kiszivárogtatott dokumentumok az eperjesi adóhivatal és az államfő cége közötti kommunikációra és a cégnél tartott ellenőrzésre vonatkoznak. A történtek miatt az államfő hétfőn berendelte Peter Kažimírt. A pénzügyminiszter szerint beazonosították azon személyek körét, akik az adóhivatalban és a pénzügyőrségen hozzáférhettek Andrej Kiska cégének titkos dokumentumaihoz.  Az elnök hallgat Andrej Kiska az egyesült államokbeli hivatalos látogatása során nem fog reagálni a vállalkozásával kapcsolatos újabb névtelen szivárogtatásokra – közölte Roman Krpelan, az államfő szóvivője, aki szerint a köztársasági elnök korábbi állásfoglalása továbbra is érvényes. „Az államfő sajnálja, hogy a társtulajdonában levő KTAG társaság könyvelési hibát vétett. Ugyanakkor örül, hogy az ellenőrzést követően azonnal kifizették a 36 ezer eurónyi adóhátralékot és büntetést. Andrej Kiska azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a politikai párharcokban felhasználják a pénzügyőrség dokumentumait” – közölte Krpelan. Kijelentette, az elnökválasztások hivatalos kampányidőszakának és az azt megelőző időszak költségeit Kiska saját megtakarításaiból fedezte, illetve abból a forrásból, melyeket 2005-ben a KTAG társaságba betett. A kampányra fordított költségeket a pénzügyminisztérium és egy független könyvvizsgáló is ellenőrizte. Andrej Kiska a hivatalos kampányidőszakban 250 593 eurót, a hivatalos kampányidőszak előtt pedig 1 095 482 eurót fordított a kampányra. „Andrej Kiskának köszönhetően a nyilvánosság először, és a kampány ideje alatt folyamatosan reális képet kapott arról, hogy valójában mennyibe kerül egy választási kampány” – közölte Roman Krpelan.  „Nem mi voltunk” A Főügyészség kizártnak tartja, hogy a Kiskát érintő adótitkok az ügyészektől szivárogtak volna ki – jelentette ki Andrea Predajňová, a főügyészség szóvivője. „A köztársasági elnökválasztásra fordított kampányok költségeinek ellenőrzése nem tartozik az ügyészségek hatáskörébe” – tette hozzá Predajňová, aki szerint a pénzügyminisztérium eddig nem tett feljelentést a kiszivárogtatással kapcsolatban, egyedül ugyanis ez a tárca hivatott ellenőrizni a kampányok költségeit. Ha erre sor kerül, a Főügyészség a bevett gyakorlat alapján foglalkozni fog a kiszivárogtatással. Predajňová szerint az ügyészséghez Yegor Trutnov sem juttatta el a dokumentumokat. A kiszivárogatástól a pénzügyőrség is elhatárolódik. „Elfogadhatatlan, hogy a pénzügyőrséget politikai csatározásokra használják fel. A hivatal minden szükséges lépést megtett azért, hogy beazonosíthassák azok körét, akik a titkos dokumentumokhoz hozzáférhettek” – mondta Patrícia Macíková, a pénzügyőrség szóvivője.  Kaliňák nem reagál Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter szerint minden kiszivárogtatást alaposan ki kell vizsgálni. Szerinte rossz fényt vet az országra, ha a kiszivárogtatott dokumentumok alapján politizálnak. Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter nem kívánta kommentálni Andrej Kiska korábbi szavait, aki maffiapraktikákról beszélt a kiszivárogtatással kapcsolatban. „Úgy tudom, hogy az érintettek nyilatkozatban kérték, hogy vizsgálják ki az adótitkok kiszivárogtatását” – mondta a belügyminiszter, aki szerint az emberi tényezőt lehetetlen kizárni az ilyen esetekben. Arra a kérdésre, hogy titkosszolgálati machináció áll-e a háttérben azt felelte: „Hangsúlyozni kell, hogy a titkosszolgálatok machinációjáról akkor beszélhetünk, ha valótlan információkat szivárogtattak ki” – véli Kaliňák. (ie) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?