Elküldték a rendőrségtől a Ján Kuciakot megfigyelő rendőrnyomozót

Ján Kuciak

Štefan Mlynarčík, aki korábban újságírókat figyelt meg, köztük a meggyilkolt Ján Kuciakot is, 2020. március 27-én távozott a rendőrségtől. Arra, hogy Mlynarčík már nem rendőr, a tvnoviny.sk portál hívta fel a figyelmet. Az információt Lucia Mihalíková, a Pozsonyi (Bratislava) Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője is megerősítette a TASR hírügynökségnek.

Mlynarčík ellen hetekkel ezelőtt indult eljárás a rendőrségen belül. Az elsőfokú döntés ellen a volt rendőrnyomozó fellebbezett, de nem járt sikerrel.

A kerületi rendőrkapitányság vezetősége januárban még nem látta indokoltnak Mlynarčík felelősségre vonását. Arra hivatkoztak, hogy Mlynarčíkot nem vádlottként, hanem tanúként hallgatták ki az újságírók megfigyelése, valamint a Kuciak-gyilkosság ügyében.

Mlynarčík annak a "megfigyelő" kommandónak volt a tagja, amelyet Peter Tóth állított össze az újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt Marian K. megbízásából. A kommandót Miroslav Kriak, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egykori munkatársa vezette. Utóbbi a bíróságon azt vallotta, hogy úgy tudta, az államnak dolgozik. Mlynarčík pedig állítása szerint abban a hiszemben járt el, hogy az SIS részére kell adatokat gyűjtenie az újságírókról. A volt nyomozó Ján Kuciakot is megfigyelte, fotókat is készített róla.

A vádirat szerint Alena Zs. ezeket a fotókat mutatta meg az autójában Andruskó Zoltánnak, akit a Kuciak-gyilkosság ügyében már jogerősen elítéltek. Andruskó később megmutatta a felvételeket Sz. Tamásnak és Miroslav M.-nek is. Utóbbi beismerő vallomást tett. Gyilkosságért hétfőn ítélték el őt, nem jogerősen 23 évet kapott.

A vád szerint Marian K. rendelte meg a gyilkosságot Alena Zs.-vel közösen. A vállalkozó azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?