Elkobozzák a Böhm bűntevékenységéből származó félmillió eurót

František Böhm
Pozsony |

Elkobozza az állam a néhai František Böhm bűntevékenységéből származó félmillió eurót. Erről hétfőn döntött a bazini Specializált Büntetőbíróság, eleget téve az ügyész kérésének. A döntés nem jogerős.

A hétfői, nyilvános tárgyaláson a néhai Böhm és több tanú vallomását is felolvasták. „Az eljárás célja annak bizonyítása volt, hogy a cselekmény megtörtént, bűncselekménynek minősül, a vádlott követte el és bűncselekményből származó pénzről van szó” – jelentette ki a bíró.

Sem az elhunyt felesége, sem a fia nem vett részt a tárgyaláson. Kérték, hogy azt a távollétükben tartsák meg. Három napjuk van fellebbezni a döntés ellen. Michal Šúrek, a Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze lemondott a fellebbezési jogáról.

Böhm egy tavalyi kihallgatása során azt vallotta, hogy a félmillió euró készpénz, amelyet önként átadott a hatóságoknak, az általa elkövetett bűntevékenységből származik. Az ellene indított büntetőeljárást leállították, miután februárban meghalt. Vélhetően agyonlőtte magát Detrekőcsütörtök (Plavecký Štvrtok) községben.

Böhm együttműködött a rendőrséggel, a „Júdás”, illetve a „texasi” ügyek felderítését is segítette. Többek között azzal is gyanúsították őt, hogy együttműködött a Takáč-bűnbandával. Vallott Milan Lučanský volt rendőr-főkapitány állítólagos megvesztegetéséről is. Utóbbi 2020. december 30-án halt meg, egy nappal azután, hogy a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?