Fokozatosan kifizeti a védelmi minisztérium azokat, akik tavasszal a járványügyi védekezés első vonalában dolgoztak. Katonák, civilek és köztisztviselők vettek részt a munkában tavasszal – tájékoztatott Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter.
Elkezdik kifizetni azokat, akik a járványügyi védekezés első vonalában dolgoztak
„Mostantól fokozatosan utaljuk az októberi béreket, azok pedig, akiket tavasszal bevetettünk a COVID-19 elleni küzdelem frontvonalában, rendkívüli jutalmat kapnak. Tudom, kicsit megkésve, amiért elnézést kérek, de amint az összeget megkaptuk a pénzügyminisztériumtól, utasítást adtam a kifizetésre"- magyarázza Naď.
A miniszter egyúttal megígérte, hogy az országos tesztelésben résztvevők munkáját is fizetik, és köszönetet mondott a „nagyszerű és csodálatra méltó” munkáért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.