Elítélték a pozsonyi "kakifantomot"

kakifantom
Pzsony |

Elítélte a Pozsony IV Járásbíróság a a sajtóban kakifantomként emlegetett férfit, aki a vád szerint 2015-ben több nőt ürülékkel kent össze vagy vizelt le a fővárosban. Martin M.-et garázdaság miatt feltételesen nyolc hónapra ítélték, 14 hónap próbaidővel. Ezen kívül rész kell vennie egy szexuológiai gyógykezelésen is. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész és a vádlott is fellebbezett. 
 
Martin M.-et a bíróság korábban felmentette, mivel arra a megállapításra jutott, hogy az ügyésznek „nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a vádlott követte el a szexuális támadásokat”. A vádlott apja egyébként komoly pozíciót tölt be a hadügyminisztériumban.
 
Az ügyész akkor is fellebbezett a döntés ellen. A Kerületi Bíróság érvényen kívül helyezte az ítéletet és elrendelte az ügy újratárgyalását.
 
Martin M.-et 2015 novemberében vették őrizetbe. A rendőrök Pozsony Károlyfalu (Karlova Ves) városrészében fogták el, ittas volt és ürülék volt a ruháján. Akkor beismerő vallomást tett, ezt később visszavonta.
 
Hasonló szexuális támadások miatt ítélték el 2016-ban Dušan Š. fitneszedzőt is. Ő beismerte és megbánta tettét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?