Elhunyt Burián László esperes – nekrológ

A 92 éves Burián László esperesért szól a harang. És kicsit értem. Meg érted. Mindannyiunkért. Mert senki sem különálló sziget. Laci bácsi nemcsak szavaival állította, hanem tetteivel és életével is bizonyította: felelősséggel tartozunk nemcsak magunkért, egymásért is. Ő sorsközösséget vállalt nemcsak a Csehországba deportált magyarokkal, hanem üldözött paptársaival is. Mélyen beleivódott egy kép. Egy korcsolyaverseny emléke. Ahol a zárószámnál lekapcsoltak minden lámpát, s arra kérték a nézőket, gyújtsanak gyufát. A sok apró, pislákoló fény egymást erősítve és kiegészítve beragyogta a stadiont. Laci bácsi ennek kapcsán mindig megjegyezte: ha minden ember csak egy gyufaszálnyi fényt és szeretetet adna, ragyogna az egész világ. Az ő lényét a gyufa lángjánál sokkal erősebb, megmagyarázhatatlan és tiszta ragyogás lengte körül.  Rajongással vegyes tisztelettel és szeretettel vették körül nemcsak a magyar, hanem a szlovák hívek is. Gyakran idézte Serédi Jusztinián esztergomi érseket és hercegprímást: „Római katolikus anyaszentegyházamat és magyar hazánkat mindig egyszerre, egyformán, igazán és önzetlenül akartam szolgálni, abban a biztos tudatban, hogy így összefonódva tökéletes a szolgálat, míg különválasztva sokszor tökéletlen, sőt néha veszélyes is lehet. Mindig következetesen hirdettem és követtem a változatlan igazságot, úgyhogy súlyos megnyilatkozásaimat soha sem kellett visszavonnom, sem módosítanom vagy magyarázgatnom, sem pedig előbbi cselekvési módomat megváltoztatnom vagy letagadnom.” Laci bácsi fogalommá vált a nem vallásos emberek körében is. Nem tett különbséget hívők és hitetlenek között. Meggyőződéssel vallotta, hogy Isten egyformán szeret mindenkit. A felebaráti szeretet bolondjának tartotta magát.  Párkányban gyakran összefutottunk. Közéleti ember volt: a zenei és irodalmi előadások mellett a politika is érdekelte. Mosolyogva mutatta az otthonában felstószolt Új Szó-hegyeket. Szlovák napilapokat is olvasott. Leginkább a Sme-t szerette. Gyermeki, őszinte kíváncsisággal fordult nemcsak az emberek, hanem a kor technikai vívmányai felé is. Három mobil telefonja is volt, hogy bárhol és bármikor elérhessék. A kórházban elvették tőle. Mindet. Kímélnie kellett magát. Mikor hazaengedték, visszakapta őket. Fel kellett volna hívnom. El kellett volna mondanom. Meg kellett volna kérdeznem… A napok egyre fogytak, és nem  hívtam, nem mondtam, nem kérdeztem. Feloldozását kérem, Laci bácsi, hogy ne kelljen ezzel a gyötrő lelkiismeretfurdalással élnem.  Burián László esperes búcsúztatása április 25-én (pénteken) lesz a párkányi öreg temetőben.