Életének 73.évében Budapesten elhunyt Boros Jenő diplomata, aki az 1993-ban önállósult Szlovákia első magyarországi nagykövete volt 1998-ig.
Elhunyt Boros Jenő

Hazájának diplomáciai szolgálatában Csehországban, majd pedig Svájcban is tevékenykedett. Hazatérése után külügyi államtitkár-helyettesként is volt. Országunkban a legnehezebb időszakban, a Mečiar-rezsim regnálása idején munkálkodott. Ideológiai megkülönböztetés nélkül látta el fontos feladatait – baráti szóval, könyvadományokkal segítette a szlovákiai magyarokat. A tényleges szlovák-magyar megbékélés elkötelezett híve volt. Érdemdús éveinek elismeréseként a szlovákiai Komárom díszpolgárává nevezték ki. Barátainak és tisztelőinek számát többek között az is igazolta, hogy nagyköveti búcsúfogadásán, Pozsonyban, több mint ezer hazai magyar, továbbá szlovák, ruszin és más nemzetiségű személyiség jelent meg,
Boros Jenőt a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra.
-y-f
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.