Miközben a nemzetközi helyzet fokozódik, a szlovákiai belpolitika kisebb figyelmet kap. Ez voltaképpen kedvező fejlemény a hazai politikusokra nézve, hiszen így sem a koalíció, sem pedig az ellenzék nem kényszerül magyarázkodásra a problémái miatt.
Van is, nincs is

A kritikát mindig érdemes a kormánnyal kezdeni: a politikai válság beharangozott, villámgyors rendezése egyértelműen becsődölt. Emlékszünk még arra, mikor Robert Fico miniszterelnök ultimátumban ígért rendcsinálást a partnerei között? Nos, ennek a határideje fél hónapja lejárt, és azóta sem látszik, miként lesz a kormánynak rendes parlamenti többsége. Van is, meg nincs is – hetvenhat (egyes értelmezések szerint hetvenöt) képviselő áll biztosan a koalíció mögött márciusban, mikor már érdemben is meg kellene kezdeni a törvényalkotási munkát. Apropó, parlament van is, meg nincs is – decemberben, a karácsonyi ünnepek előtt találkozott a törvényhozás, hogy jól összevesszenek, és azóta csak néhány rendkívüli ülésre sikerült összerántani a képviselőket. Pont, mint a nyári szabadságolások idején, csak kevesebb kirándulással és több drámával.
Egy miniszter azért kinevezésre került: Rudolf Huliakra rábíztak az idegenforgalmat és a sportot, ezzel úgy-ahogy rendeződött a Nemzeti Koalíció négy képviselőjének helyzete. A minipárt az eredeti követeléseivel szemben egyszerre lett a tagja a kormánykoalíciónak, meg nem is – Huliak a Smer színeiben jár majd a koalíciós tanács üléseire, ahol szélsőséges esetben akár órákig kibírja veszekedés nélkül egy közös teremben Andrej Dankóval és Tomáš Tarabával. Rosszabb a helyzet Samuel Migaľ három elégedetlenkedő képviselőjével. A kizárt Hlas-tagok (és barátjuk, Ján Ferenčák, aki egyszerre tagja és nem tagja a pártnak) ezen a ponton jobban meg tudják fogalmazni, hogy mit nem akarnak: előre hozott választást, az SNS által leuralt kulturális-politikai témákat meg azt, hogy Robert Fico ne mondjon csúnyákat az ukránokról. Minisztériumot egyszerre szeretnének is, meg nem is, csak fordított a képlet, ha lehet hinni a szivárogtatott információknak. A kormány nagyon szívesen adna nekik egy tárcát, ők viszont félnek a látványos elköteleződéstől és annak a látszatától, hogy némi aprópénzért cserébe elárulták a rendszerrel szembeni belső ellenállás eszméjét.
A zavaros belpolitikáról elfordítva a figyelmünket hasonló következetességet láthatunk a külpolitkában. A kormány egyszerre része is a nyugat-európai szövetségesi láncnak, meg nem is, támogatja is Ukrajnát, meg egyre inkább nem is. A zavart némileg enyhíti, hogy amit Fico határozottan szeretne – a keleti nyitást Oroszország és Kína felé –, azt az ellenzék pont nem, itt legalább a zavarodott választó meghúzhatja a saját vörös vonalát.
Na de mi történne akkor, ha megbukna a kormány? Átvehetné a hatalmat az ellenzék? Talán igen, mert a legfőbb problémája, hogy van is, meg nincs is. Igor Matovič Szlovákia mozgalma egyszerre utasítja el a liberális dominanciát és a jelenlegi kormány korrupcióját, a KDH kiemelt témái a szemükben léteznek, a két partnerük számára nem. Tehát az ellenzék szeretne is előre hozott választást, meg minél tovább is húzná a dolgot, hadd főjön Fico a saját levében.
A szlovák politika halmazállapota 2018, a Kuciak-gyilkosság óta a káosz. Sokatmondó, hogy ez még mindig jobbnak tűnik, mint az előképe, a Smer-stabilitás. Alternatíva van is, meg nincs is. Gondoljunk csak bele: a demokrataták példaképe az az Ódor-kormány, amelyik választói felhatalmazás nélkül kormányzott fél évig.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.