Elhalasztják a népszámlálás egy részét, de a második nemzetiség bevallásáról nem döntöttek

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint még folyik az egyeztetés arról, két vagy egy nemzetiséget lehet-e majd bejelölni a népszámlálás során ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

A kormány elfogadta a népszámlálás asszisztált részének az elhalasztását. A felmérés internetes változata így továbbra is február 15. és március 31. között zajlik, míg a kérdezőbiztosok április 1. és október 31. között veszik fel az adatokat azoktól, akik online nem töltötték ki a kérdőívet. Arról, hogy a felmérés része marad-e a második nemzetiségre vonatkozó kérdés, a kabinet szerdán nem döntött.

A népszámlálás személyes kapcsolatot igénylő, ún. asszisztált részének az elhalasztására a koronavírus-járvány miatt van szükség. A halasztás érdekében törvényt is kell módosítani. A kormány az erről szóló jogszabály-módosítás tervezetét gyorsított eljárásban utalta a törvényhozás elé. A parlament következő ülése jövő héten kedden kezdődik, ezt követően foglalkoznak ezzel a kérdéssel is.

Részben elhalasztják
A népszámlálás asszisztált formában zajló része során ún. asszisztensek, lényegében kérdezőbiztosok fogadnák a polgárokat az önkormányzatok által biztosított helyiségekben, vagy látogatnák meg őket az otthonaikban, hogy felvegyék az adataikat. A Statisztikai Hivatal szerint elsősorban azokról a polgárokról van szó, akik egészségügyi okokból vagy a digitális ismeretek hiányában nem tudják február 15. és március 31. között interneten kitölteni a kérdőívet. 

A Statisztikai Hivatal vezetője, Alexander Ballek a TASR hírügynökségnek elmondta, a járványhelyzetre való tekintettel indítványozták a törvénymódosítást. „Az asszisztenseket kivettük az első szakaszból és átettük őket a második, a felmérés kiegészítő szakaszába. Ez utóbbit pedig október végéig meghosszabbítottuk” – nyilatkozta, és hozzátette, az asszisztensek március 31-ig nem kezdik meg a személyes adatfelvételt. Arról is beszélt, az a céljuk, hogy a lehető legtöbben interneten töltsék ki a kérdőívet. Jasmína Stauder, a hivatal szóvivője lapunknak elmondta, igyekeznek megerősíteni az online felmérést népszerűsítő kampányukat, a meghosszabbítás pedig várhatóan nem lesz hatással az adatok minőségére.

A halasztás hasznos, de...
Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, a magyar civil szervezetek által végzett felvilágosító kampány koordinátora a kormány döntésére reagálva elmondta, a jelenlegi vírushelyzet miatt érthető és logikus lépés, hogy a személyes kapcsolatot igénylő népszámlálási aktivitásokra későbbi időpontban kerül sor. „De a kampány menetét nyilván bonyolítani fogják a fejlemények” – tette hozzá. Tokár arról beszélt, a felvilágosító kampány során új kihívások elé néznek. „A közösségi tájékoztató pontok és az online kérdőívet ki nem töltő állampolgárok személyes megkeresése problémásabb a vírushelyzet miatt” – magyarázta, és hozzátette, hogy a nyomtatott tájékoztató anyagok tartalmát is újra kell tervezniük.

A népszámlálás elhalasztását magyar szervezetek és pártok is kérték. Elsőként az Összefogás, majd a magyar társadalmi szervezetek is megfogalmazták az ilyen irányú kérésüket. Az utóbbihoz csatlakozott az MKP is. A Híd azonban amellett volt, hogy a felmérésre az eredeti időpontban kerüljön sor azzal, hogy az asszisztált rész megvalósítását néhány hónappal hosszabbítsák meg.

Híd nevében Ravasz Ábel korábbi romaügyi kormánybiztos, a két nemzetiség bejelölhetőségének átültetője elmondta, a kormány megoldását jó reakciónak tartják. „Aggályos viszont, hogy a javaslat nem engedélyezi a személyes számlálást a standard időszakban, március végéig, miközben több település már fel van készülve arra” – tette hozzá azzal, hogy jobb lenne, ha az önkormányzatok dönthetnének elindítják-e felmérést, vagy sem.
Az MKP üdvözölte a népszámlálás időkeretének meghosszabbítását, közölte lapunkkal Králik Róbert, a párt szóvivője. Az Összefogás elnöke, Mózes Szabolcs is pozitívan értékelte a halasztást, szerinte ezzel végső soron pontosabb adatokat lehet kapni. „Ami rendkívül fontos a magyar közösségnek” – tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a halasztást elsőként ők vetették fel, így azt az ő igyekezetüknek is tulajdonítja.

A két nemzetiség kérdése
A népszámlálás kapcsán felmerült, hogy magából a kérdőívből kikerülne a második nemzetiségre vonatkozó kérdés. Ezt a kormánypárti parlamenti képviselő, Gyimesi György (OĽaNO) indítványozta. A kabinet azonban erről szerdán nem döntött. A Szlovák Statisztikai Hivatal csak a kormány döntése nyomán hajlandó változtatni a kérdőív tartalmán. Az elektronikus ív korábban publikált próbaverziójában a „Mi az ön nemzetisége?” kérdés után az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés is szerepelt. Gyimesi kérdésünkre elmondta, az ügy még nincs lezárva, a kormány később is dönthet az ügyben.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök szerda kora este kérdésünkre elmondta, az ügyben még folyik az egyeztetés, szerinte még van arra idő, hogy megtalálják a megoldást. „Én is szeretném megtudni, hogy erről mit gondolnak a nemzetiségi kisebbségek” – monda a kormányfő.

Veronika Remišová, a koalíciós Za ľudí elnöke kérdésünkre a kormányülés után elmondta, arról, hogy egy vagy két nemzetiséget lehessen-e bejelölni a népszámlálás során, egyelőre még szakmai szinten folyik az egyeztetés. Arra a kérdésre, nincs-e erre túl késő, hiszen a felmérés február 15-én indul, Remišová azzal válaszolt, ez egy érzékeny kérdés. „Azt szeretném, hogy ezt a nemzetiségek számára is igazságos módon oldjuk meg, és a pártunk jelenleg ilyen megoldást keres” – mondta.

Az SaS parlamenti frakciójának tagja, Ondrej Dostál (OKS), aki kisebbségi ügyekkel is gyakran foglalkozik, az Új Szónak úgy nyilatkozott, az SaS-t ezen szakmai egyeztetéseken ő képviseli. Dostál támogatja a két nemzetiség bejelölhetőségét. „Úgy értékelem, hogy ez kedvez azoknak, akik több nemzetiséghez kötődnek, és azt gondolom, hogy a felmérés ilyen módja maguknak a kisebbségeknek is az érdekében áll” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?