Elfogadtatta Fico javaslatát a volt koalíciós partnerekkel az elnök

Pozsony |

<p>Megegyezés született ma este azon a találkozón, melyet Ivan Gašparovič államfő hívott össze. A találkozóra eredetileg mind a hat parlamenti párt elnökét hívta, ám Robert Fico, a Smer elnöke jelezte, nem kíván részt venni. Amikor ezt meghallotta Ján Slota, jelezte, ő sem megy el.</p>

Eredetileg úgy volt, Ivan Gašparovič államfő ma öt pártelnökkel találkozik, Robert Fico, a legerősebb ellenzéki párt elnöke ugyanis jelezte, nem megy el az egyeztetésre. „A koalíció bizonyította az együttműködési képességét a parlamenti szavazások során. Nekik kell olyan megoldást kínálni, hogy az elnök az Alkotmánnyal összhangban tudjon eljárni” – mondta.

Robert Fico lépésére reagálva Ján Slota, az SNS elnöke is távol maradt. Jana Benková, az SNS sajtótitkára elmondta: „A SNS így tiltakozik az elnök eljárása ellen, aki nem tartja be az Alkotmány 115. paragrafusát, melyben az áll, hogy a bizalmi szavazáson elbukott kormányt az elnöknek vissza kell hívni”.

Robert Fico délután jelezte, találkozott Ivan Gašparovič államfővel, akivel megegyezett ebben a megoldásban. Az államfő a 17 órakor kezdődött találkozón ezt a javaslatot fogja tolmácsolni a pártvezetőknek. „A kormánykoalíció megköszönheti nekünk” – mondta Fico. Az ellenzéki politikus a volt koalíciós erőket tartja felelősnek a történtekért, ugyanis „miután megbuktatták a saját kormányukat, és megszavazták az előrehozott választásokat, képtelenek megegyezni, melyik kormány fejezze be a kormányzati ciklust”.

Fico továbbra is hangsúlyozta, semmilyen kormányban nem kívánnak részt venni március 10-éig.

Így ma 17 órakor csak Mikuláš Dzurinda (SDKÚ), Ján Figeľ (KDH), Richard Sulík (SaS), és Bugár Béla (Híd) jelent meg az államfőnél. A négy volt koalíciós partner megegyezett Gašparovičcsal, olyan szellemben módosítják az Alkotmány 115. cikkelyét, hogy az lehetőséget adjon az államfőnek megbízni Iveta Radičovát azzal, hogy a március 10-ei előrehozott választásokig miniszterelnökként vezesse az országot.

„Most a képviselőkön múlik, hogy jóváhagyják ezt a módosítás. Amint elfogadják, azonnal megbízom a jelenlegi kormányt, hogy folytassa tevékenységét egészen a március 10-ei előrehozott választásokig” – mondta az elnök a tanácskozást követően.

A négy pártvezető saját egyezséggel érkezett az államfőhöz, de az egyeztetés után elfogadták az ő javaslatát. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?