Élénkülő érdeklődés a külföldi szavazóktól

parlamenti választás, levél
Pozsony |

Jelentősen többen szavaznának külföldről a február 29-én esedékes parlamenti választáson, mint négy évvel ezelőtt. A belügyminisztérium eddig több mint 4000 olyan választót tart nyilván, akiknek nem az országban van a bejelentett lakhelye, de részt venne a választáson.

Január 10-ig három applikáció segítségével is kérhették a külföldön élő szlovák állampolgárok, hogy postai úton részt vehessenek az idei parlamenti választáson. A Slovensko.Digital alkalmazását 38 977 ember használta ki, azaz több mint kétszer annyian, mint négy évvel ezelőtt, amikor ez a szám 17 179 volt. A társaság információ szerint a belügyminisztérium négyszer annyi kérvényt vett át nem szlovákiai címmel rendelkező szlovák állampolgároktól, mint 2016-ban. A tárca lapunk megkeresésére elmondta, bár még nincsenek végleges adataik, eddig több mint négyezer olyan szlovák állampolgárt tartanak nyilván, aki kérte, hogy külföldről, postai úton szavazhasson. Arról azonban még nincsenek információik, hogy hány szlovákiai címmel rendelkező, de külföldön élő állampolgár kérte, hogy levélben adhassa le voksát, mivel ezeknek az embereknek saját községüknél kellett kérvényezni, hogy szavazhassanak.

A Slovensko.Digital arra hívja fel a figyelmet, hogy jelentősen megugrott azon felhasználok száma, akik Szlovákia területéről kérték, hogy postán szavazhassanak. 2016- ban 2144, január 10-ig 10 564 ember kérte itthonról, hogy postán keresztül adhassa le voksát. Szintén sokan érdeklődtek Csehországból (8087), Nagy-Britanniából (5541), Németországból (2614), Svájcból (1539) és Ausztriából (1992) a szavazás ezen módja iránt. Leginkább a szomszédos Ausztriában növekedett az érdeklődés 2016-hoz képest, majdnem négyszer annyian kérték, hogy onnan voksolhassanak. A Srdcom doma kezdeményezés honlapjáról szintén lehetett kérvényezni, hogy postai úton szavazhassunk. Ezen alkalmazáson keresztül több mint 47 ezren kérték a külföldi szavazáshoz szükséges dokumentumot, akik közül pusztán 5420-nak nincs állandó lakhelye az országban. A legnagyobb arányban a 25 és 34 év közöttieket sikerült megszólítani a kezdeményezésnek, az országokról szóló információk pedig megegyeznek a Slovensko.Digital adataival: leginkább Csehországból, Nagy- Britanniából, Németországból, Svájcból és Ausztriából kérték az applikáción keresztül, hogy postán szavazhassanak.

Magyarul is

Idén a külföldön élő szlovákiai magyarok akár magyarul is igényelhették a postai úton keresztül történő szavazáshoz szükséges igazolást. Az Összefogás által létrehozott szavazz.sk ötletgazdája, Zachar Pál azonban arról tájékoztatott, hogy nincsenek pontos adataik arról, hogy hány ember kérvényezte applikációjukon keresztül, hogy szavazhasson.

„Az oldalon nem tároltunk adatokat a kitöltésekről, csak arról, hogy hány látogatója van a webnek. Feltételezzük, hogy a látogatók többsége ki is töltötte az applikációt és elintézte a levélszavazását”

– mondta Zachar.

A párt lapunkat arról tájékoztatta, hogy több mint 900-an klikkeltek az oldalukra, legtöbben Magyarországról. Ezt követi Csehország, Nagy- Britannia és az USA. „A határidő előtt 1 nappal, január 9-én 191 látogató használta az oldalt. Összesen 29 országból voltak látogatók, az érdekesebb helyszínek közé tartozik Izrael, Japán, Mexikó és Ausztrália” – tudatta lapunkkal az Összefogás.

Az ellenzéket segíti

2016-ban pusztán 1044 külföldi lakcímmel rendelkező szlovák állampolgár szavazott, közülük 312-en választották az SaS-t, 168-an a Hidat és 166-an a Sieť pártot. Martin Slosiarik, a Focus közvéleménykutatóintézet vezetője a négy évvel ezelőtti adatokat alapul véve úgy gondolja, azok a szlovák állampolgárok, akik kérvényezték, hogy külföldről szavazhassanak, elsősorban a jelenlegi ellenzéki pártok támogatottságát növelik majd.

„A megnövekedett érdeklődésből a postai úton történő szavazás iránt leginkább a demokratikus ellenzéki pártok profitálhatnak”

– nyilatkozta Slosiarik azzal, hogyha a négy évvel ezelőtti részvételi arányt feltételezünk idén is, és ha minden előre regisztrált külföldön élő állampolgár szavazna, akkor a szavazatok több mint 3%-át adnák. Hozzátette azonban, hogy nincsenek releváns adataik a szavazók ezen csoportjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?