Egyszerűsödik a gépkocsikkal kapcsolatos ügyintézés

Pozsony |

<p>Jövőre huszonöt, online is elérhető szolgáltatást indít el a Belügyminisztérium &ndash; köztük az időpontkérés, valamint az új gépkocsi bejelentése is szerepel majd.</p>

A Belügyminisztérium 2015-ben 25 elektronikus szolgáltatást tesz elérhetővé mindazoknak, akik chippel ellátott személyazonossági kártyával rendelkeznek. „A lakos minden tevékenységet elvégezhet anélkül, hogy ki kelljen mozdulnia otthonról. Némely műveletnél elengedhetetlen lesz a fizikai kapcsolat, mint például a rendszámtáblák átvételénél, ám ezeknél is már az előre leegyezett időpontban kell csak megjelenni.” – mondta csütörtökön Robert Kaliňák.

A szolgáltatások igénybe vételéhez rendelkezni kell egy chippel ellátott személyazonossági kártyával, némely műveletekhez azonban elektronikus aláírás is szükségeltetik majd. Egy év alatt 600 ezer e-igazolványt adtak ki, ebből 32 ezer már rendelkezik elektronikus aláírással.

Az interneten keresztül lehetőség nyílik új gépkocsi bejelentésére, kijelentésére, illetve a tulajdonos személyének módosítására. Az on-line rendszer számol azzal is, hogy olyan változtatásokat is lehet majd eszközölni mint az autó színének módosítása. Kideríthető lesz a gépkocsi előző tulajdonosa, illetve származási helye – ehhez csak a gépkocsi forgalmi kártyájára lesz szükség.

Újdonság lesz az is, hogy időpontot lehet majd foglalni ingyenesen a közlekedésrendészeti hatóságnál, még csak elektronikus aláírás sem kell majd hozzá. A rendszer jelenleg a tesztelési fázisban van, a lakosság 2015 második negyedévében veheti majd igénybe a szolgáltatásait. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?