Egyre többen indulnának az államfőválasztáson

Nem lesz hiány államfő-jelöltből, a koalíciós és az ellenzéki pártok többsége legszívesebben saját jelöltjét látná a Grassalkovich-palo-tában.

Nem lesz hiány államfő-jelöltből, a koalíciós és az ellenzéki pártok többsége legszívesebben saját jelöltjét látná a Grassalkovich-palo-tában. Az már most biztos, hogy a jövő tavasszal esedékes államfőválasztáson két magyar jelölt indul.

Bugár Béla, Karol Mistrík, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marián Čaučík és Zuzana Čaputová – ami közös bennük, az az, hogy valamennyien ringbe szállhatnak a köztársasági elnöki posztért. Néhányan már megerősítették indulásukat, a parlamenti pártok azonban csak a következő hetekben nevezik meg jelöltjeiket.

A polgári aktivista

Zuzana Čaputová jogász, polgári aktivista és a Progresszív Szlovákia alelnöke tegnap jelentette be hivatalosan, hogy indul a jövő márciusban esedékes államfőválasztáson. Čaputová évekig a Via Iuris jogásza volt, neve a bazini hulladéklerakat megállításáért folytatott harc során vált országosan ismertté. Szerepet vállalt továbbá a mečiari amnesztiák eltörlésénél is. „Szlovákiának olyan államfőre van szüksége, aki nyugodt erőt képvisel, és képes összekötni az embereket, illetve, aki hisz abban, hogy a változás lehetséges. Nekem van ilyen tapasztalatom, ezért döntöttem úgy, hogy indulok az államfőválasztáson” – jelentette be Čaputová. A Progresszív Szlovákia teljes mellszélességgel kiáll Čaputová mellett. „Az aláírásgyűjtést már a héten elindítjuk. Zuzanát olyan jelöltnek tartjuk, aki eddigi élettörténetével, személyiségével, erkölcsileg és szakmailag is olyan értékeket képvisel, melyekre az államfői hivatalban szükség van” – közölte Michal Šimečka, a párt alelnöke. Čaputová támogatásáról a szélsőséges Marian Kotleba ĽSNS pártján kívül mindenkivel készek tárgyalni.

Az államfői posztért már biztosan ringbe száll Róbert Mistrík vegyész, az SaS alapítója. A KDH Marián Čaučíkot, a Dobrá novina (Örömhír) karitatív kezdeményezés vezetőjét indítaná. Čaučík pártonkívüliként szerepelt a KDH 2016-os parlamentiképviselő-jelöltjei között is. Eduard Chmelár politológus és Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírája már gyűjti az aláírásokat. Indulási szándékát már több, kevésbé ismert jelölt is jelezte.

Bugár a Híd jelöltje?

A koalíciós pártok egyelőre nem nevezték meg jelöltjeiket. A Híd jelöltjéről a párt június 9-re tervezett kongresszusa dönt. Háttér-információk szerint Bugár Béla pártelnököt indítják. Arra a kérdésre, hogy alkalmasnak érzi-e magát erre a posztra, Bugár azt válaszolta, hogy ez nem az érzésekről, hanem a felelősségről szól. Várhatóan nem lesz közös koalíciós jelölt, a Smer és az SNS is saját jelölttel készül a választásra, egyelőre azonban neveket nem árultak el.

Az ellenzék sem állapodott meg közös jelöltben. Az SaS Karol Mistrík vegyészt támogathatja, és az OĽaNO is saját jelöltben gondolkodik. Boris Kollár Sme rodina mozgalma szintén saját jelöltet indít. Hivatalosan a napokban mutatják be az államfőjelöltet, ám sajtóhírek szerint Milan Krajniakkal, a mozgalom alelnökével rukkolnak elő. Az MKP-nak is prioritása, hogy saját jelöltet állítson a tavaszi államfőválasztásra. „Legkésőbb az Országos Tanács június 23-ra tervezett ülésen fogjuk bejelenteni a jelölt nevét” – tájékoztatott Fiala Ilona, a párt sajtótitkára. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?