Egyre többen igénylik a családtámogatásokat

Komárom. Míg a járási hivatalok egyes osztályai – például az oktatásügyi – fokozatosan leépülnek és szerepüket az önkormányzatok veszik át, addig a szociális ügyek főosztálya, és azon belül is a családtámogatási osztály egyre több feladatot lát el.

Náluk igényelhető például a születési, a lakhatási és temetkezési hozzájárulás, a katonasági ideje alatt folyósított jövedelempótló járulék, vagy a nevelőszülői hozzájárulások különböző fajtái. November elsejétől kizárólag ezen az osztályon kérvényezhető a gyermekgondozási segély, jövő év júliusától pedig a családi pótlék folyósítását is valamennyi jogosult személy számára ők végzik majd.

„A Komáromi járásban az idei év első kilenc hónapjában 560 esetben utalt ki a családtámogatási osztály születési támogatást, az ún. kocsipénzt, ami 1,8 millió koronát jelent – mondta Marosi Zsuzsanna osztályvezető. – Temetkezési hozzájárulást szeptember végéig 1000 esetben ítéltünk meg, ennek összege egyenként 2100 korona, vagyis összesen 2,1 millió koronát osztottunk szét.”

Költségvetésükben komoly tételt jelent a lakhatási hozzájárulás, amelyet 2000-től folyósítanak. Míg 2000-ben 12 millió koronát utalt ki a járásban ilyen jogcímen a családtámogatási osztály, addig tavaly 19 milliót, az idén év végéig pedig várhatóan a 30 millió koronát is eléri ez az összeg. Ennek a gyors növekedésnek Marosi Zsuzsanna szerint elsősorban az az oka, hogy sok esetben a hozzájárulási kérelmek benyújtásakor derül ki, hogy rendezetlenek a tulajdonviszonyok, a házak nincsenek felülvizsgálva és bemérve. Egy-másfél évig tartott, míg a tulajdonosok rendezték ezeket a hiányosságokat, amelyek esetenként több évtizede fennálltak. A lakhatási hozzájárulás egyébként a járásban mintegy 3000 háztartást érint. E támogatási forma igénylése már csak azért is fontos, mivel annak a szociális segélyre jogosult személynek, aki a lakás-, illetve háztulajdonos, vagy főbérlő is egyben, a segély kérvényezésekor fel kell mutatnia, hogy már kérte a lakhatási támogatást. Az ugyanis elsőbbséget élvez a szociális támogatással szemben, és a szociális segély kiszámításakor bevételi forrásként szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?