Egyre nagyobb gondban a temetkezési cégek a karanténban levő alkalmazottak miatt

krematórium kassa

Egyre nagyobb gondban vannak a temetkezési vállalatok, például a karanténba kerülő alkalmazottak miatt, akiket nagyon nehéz helyettesíteni. Emellett már koporsóhiány is mutatkozik. Erről Ladislav Stríž, a Temetkezési és Hamvasztási Szolgáltatók Szövetségének elnöke számolt be a TASR-nek.

„Keressük a megoldást, hogyan segíthetünk egymásnak, hogy ne álljanak le teljesen egyes szolgáltatók. Egyelőre néhány sírásó csapat került karanténba, de elnézve, hogy milyen gyorsan terjed a vírus, bármikor kritikusra fordulhat a helyzet” - mondta Stríž.

Új alkalmazottakat felvenni most szinte lehetetlen, mivel többéves tapasztalatra és szakértelemere van szükség ehhez a munkához, ráadásul az emberek most félnek is ilyen állást elvállalni. „Az önkormányzatok válságtervei szerint a közmunkások segíthetnének, csakhogy a sírásás elég specifikus munka, előfordulhat, hogy a hibák miatt kifordulnak a sírkövek vagy megsérülnek a korábban eltemetettek maradványai” - magyarázta Stríž.

További gond a holttestek tárolása, több krematórium már hűtőkocsikat rendet erre a célra, és Stríž szerint a temetkezési vállalkozások hamarosan kénytelenek lesznek segítséget kérni az államtól, a válságstábtól vagy a járványügyi hatóságtól a temetések lebonyolításához.

Arra is rámutatott, hogy egyre kevesebb a koporsó. „Tárgyalunk a gyártókkal, de már a kapacitásaik határán vannak, elsősorban azért, mert időre van szükség a faanyag megfelelő kiszárításához” - magyarázta a szervezet elnöke. A temetkezési vállalatok ezért már keresik a lehetőséget, mely országokból tudnának koporsókat importálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?