Egymilliárdot vesz el az állam a civilektől

Pozsony. Komoly vitát váltott ki a személyi jövedelemadóról szóló jogszabály tegnapi tárgyalása. Az általános vitában elsősorban ellenzéki képviselők bírálták a kormányjavaslatot, mivel az szerintük ellehetetleníti a nonprofit szervezetek működését.

Pozsony. Komoly vitát váltott ki a személyi jövedelemadóról szóló jogszabály tegnapi tárgyalása. Az általános vitában elsősorban ellenzéki képviselők bírálták a kormányjavaslatot, mivel az szerintük ellehetetleníti a nonprofit szervezetek működését. A kabinet a jelenlegi két százalékról 0,5 százalékra csökkentené a jogi személyek esetében a felajánlható adó mértékét, amivel jövőre mintegy 630 millió koronát vonna el a szervezetektől. A javaslatot bírálta a HZDS is, sőt elnöke, Vladimír Mečiar kijelentette, hogy a jogszabálytervezetet csak akkor hajlandóak támogatni, ha bizonyos szervezeteket továbbra is adójuk 2 százalékával támogathatnák a vállalatok. Ján Počiatek pénzügyminiszter cáfolni próbálta, hogy a kormány a harmadik szektor tönkretételén munkálkodik. Szerinte a javaslat csak a szervezetek éves bevételét mindössze 8 százalékkal csökkenti. „Ezt a jövedelemkiesést könnyen tudják pótolni más forrásból, például aktívabbak lehetnének a természetes személyek bekapcsolásában” – állítja a miniszter. A nonprofit szervezetek képviselői cáfolják a miniszter állításait, szerintük a javaslat hosszú távú terveiket veszélyezteti, melyekhez más forrásból nem tudnak fedezetet biztosítani. „Kénytelenek leszünk szűkíteni programjainkat, várhatóan nem tudjuk majd támogatni az iskolákat, mivel nekik általában nagyobb összegű támogatásra van szükségük az épületek felújításához” – mondta lapunknak Janet Livingstone, a Közép-Európai Alapítvány (CEF) igazgatótanácsának alelnöke. Iveta Radičová (SDKÚ), a szociális ügyi tárca korábbi vezetője álságosnak tartja a kormány álláspontját.

A törvényt tegnap részletes vitára alkalmasnak találta a parlament, a bírálatok ellenére a HZDS is igennel szavazott. Elutasítását csak az ellenzéki képviselők támogatták, tárgyalása a parlament következő ülésszakán folytatódik majd. (lpj)

Mennyit nyer a költségvetés?

A költségvetés bevételi oldalának növelése érdekében a kormány a jelenlegi 2 százalékról 0,5 százalékra akarja leszorítani a jogi személyek adófelajánlásának mértékét. Ez jelentős anyagi érvágást jelent a kedvezményezett társadalmi szervezetek, nonprofit csoportosulások számára. Ebben az esetben ugyanis jövőre legfeljebb 250-260 millió korona folyhat be a társaságok adófelajánlásából, miközben idén csak az év első 7 hónapjában több mint 700 millió koronát utaltak át a cégek a szervezetek számláira. Az állam a százalékos arány lefaragása révén 2007-ben 630 millió, 2008-ban 700 millió, 2009-ben pedig már több mint 1 milliárd korona többletbevétellel számol. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?