Egykori olimpikonok és csocsóbajnokság

A Széchenyi téren augusztus 13–29. között a szurkolók kivetítőn keresztül élvezhetik a közvetítéseket, együtt szurkolhatnak hazánk olimpián szereplő csapatának.

A helyszín nagy előnye, hogy a központban található, jól megközelíthető, a Mária Valéria hídon érkező utazó is elhalad mellette.

A szurkolói sátorban különböző programok is várják az érdeklődőket. Szerdánként szurkolói beszélgetést szerveznek volt olimpikonokkal, augusztus 18-án a sátor vendége lesz Pézsa Tibor olimpiai bajnok kardvívó, Esztergom díszpolgára. Augusztus 25-én pedig a Dorogon élő futball legenda, Buzánszky Jenő látogat ide.

Itt rendezik meg augusztus 23-tól, az első régiós csocsóbajnok-ságot, amely hasznos kiegészítője lesz a szurkolói klubnak. Délutánonként 17 órától zajlanak a selejtezők, és augusztus 29-én, a záró rendezvényen rendezik a csocsó-bajnokság döntőjét és ekkor lesz az eredményhirdetés is. Az esemény az olimpiai közvetítések köré szerveződik, a kivetítő segítségével minden jelentősebb, főleg magyar vonatkozású eseményt figyelemmel kísérhetnek a látogatók. A mai megnyitón fellép Komár László és a Sárga Taxi, holnap a Szépülő Városközpont zenél, a záróeseményen pedig a Hot Jazz Band koncertezik. A remek dzsesszzenekar repertoárján egyaránt szerepelnek olyan ismert örökzöldek, melyeket élő zenekartól nálunk nem hallani: Stardust, Tea For Two, The Man I Love, Summertime. Mindemellett a boldog békeidők amerikai ihletettségű magyar számait is játsszák, melyek a zenetörténet gyöngyszemei: Egy kis édes félhomályban, Az én babám egy fekete nő, Meseautó, Hosszú éjszaka. Ráadásul az autentikus hangzásukkal mindenhol elbűvölik a hallgatóságot. Bizonyára így lesz ez a Széchenyi téren felállított olimpiai szurkolói sátorban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?